A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

mozgalmakra is, melyek nem tartoznak szigorúan a geográfiai tudományhoz, de nem választhatók el az ezen a földön élt ember működésétől, jelesen az archeológiai kérdésekre is. Megállapodásaink, amennyiben a múzeumokra is szorosan tartozik, hogy a rendszertelen kutatások oly nagy kárt okoztak és okoznak, hogy azt nem lehet eléggé kárhoztató szóval megbélyegezni. Szükséges ennélfogva, hogy az egyesület a közigazgatási hatóságokat keresse meg avégett, hogy kutatást csak az illetékes múzeumok igazoló irata alapján engedjenek meg és csakis a szakértők vezetése alatt. A közel múltban kezdeményezett tátrai Bolyai Observatorium ügye is szóban forgott. Az egész világ összeműködik abban, hogy a levegő mozgása, s általában a föld feletti természeti tünemények magas fekvésű observatóriumok útján megfigyeltessenek. A világ minden állama, — amely a művelt állam nevére igényt tart — állított már ily észlelő állomást, csupán Magyarország szégyenkezik e nélkül és így az észlelő állomások sorozatában hazánk megszakítja a folytonosságot, az eurázsiai magas pontok sorozatában az Alpok és a keleti európai hegyek között a mi Tátránk magas ormai szégyenletesen hallgatnak arról, hogy ezen a földön kultúrnép lakik. Ezt mélyen sajnálja minden művelt ember hazánkban s éppen ezért minden városban tettek már valamit. Miskolczon a mult évben lefolyt nagy szervezeti munkálatok : a város átalakítása, a múzeum átszervezése, az egész egyesület alapszabályainak átdolgozása megakasztották érdeklődéseinket. Azonban most már ennek fel kell elevenedni és sorakozni a hazai művelt városok és egyesületek sorába és tenni kell valamit. Indítványozom ennélfogva, hogy a Tátrában felállítandó Bolyai Observatorium céljaira rendezzen egyesületünk egy nagy ünnepélyt a nyáron, melynek tiszta jövedelme erre a célra fordíttassák. Az ünnepélyen legyenek felolvasások vetített képekkel, erre lehet helyi erőket is megnyerni és szívesen jő ide egy az Observatorium kérdését mozgató tudósok közül, aki ezt a kérdést magát tárgyalja. De legfőképen népünnepély legyen, hogy az által a nagyközönség valahára vegye észre, hogy közművelődési egyesületünk van. A másik nevezetes kongresszus volt a szabadtanítás pécsi kongresszusa. A rendezőség egységének hiánya és a felvetett és előforduló kérdések nagy száma és fontossága zavarttá, egységes vezetés nélkül szűkölködővé, változóvá tette ezt a kongresszust. Pedig a vezetőség, a legbuzgóbb és legmélyebb gondolkodók társasága a lehető tanulságossá kívánta tenni ezt a gyűlést; azonban a nemzetközi, hazafias és keresztény szocialisták megjelenése és összetűzése elfordították a kongresszus tárgyalásainak tengelyét és a tanítási irányok vitatása helyett itt a szocialisták különféle árnyalatainak küzdelme lépett előtérbe. A tanítási irányok megállapítására összejött tanárvilág, a közművelődési egyesületek küldöttei általában félrevonultak, a különféle szocialisták pedig teljes fegyverzettel felvonulva, majdnem meddővé tették a tárgyalást. Szerencse azonban, hogy a higgadtabb elemek mégis kitudták alakítani a véleményt, s meg kellett győződnünk, hogy a mult nem hibátlan és a jövőben az iskolán kívüli közoktatásnak nagyobb tért kell szentelni, mint eddig, s meg kellett vallanunk, hogy ebben a tekintetben a szocialisták nagyban megelőzték a többi szervezetek munkáját. Ennek a nagy tanulságnak alapján mi is felvettük alapszabályunkba ezt a kérdést és most már az egész vármegyében szerveznünk kell a szabadtanítási tért. (Szabad lyceum, munkás-gimnázium, analfabéták oktatása.) Mi már előbb is készültünk erre. A felnőttek oktatásának egyik leghatalmasabb eszközét, a múzeumot úgy szerveztük, hogy az magától beszéljen. Felírtuk minden tárgyra a nevét, hogy ne kelljen katalógust venni. Jövőben is ezt az utat fogjuk követni és tanítási sorozatokban fogjuk a múzeumot ismertetni és annak alapján az érdeklődőket oktatni.