Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Vécsey János: Dayka Gábor élete és költészete

társa, Bodnár A., a későbbi professzor, ki szintén miskolci származású volt s kitől Kazinczy is a Daykára vonatkozó adatokat nyerte. Különösen a nyelvek tanulásában mutat bámulatos tehetséget. Tudott latinul, e nyelven verseket írt, disztikonokat rögtönzött s egy idillje már 16 éves korában megjelent. Jártas volt a görögben annyira, hogy a szentírás bármely helyét folyékonyan fordította. Megtanult németül és fogadásból egy hónap alatt olaszul. Mindé nyelveken verselt is. Beszélt és írt franciául, valamit angolul. Tudott héberül és tótul. Mindenek fölött pedig anyanyelvét kezelte mesterien. Műveltségével, vonzó modorával központja volt társainak s igazgatója pártolásával társaságot alakított köztük a magyar nyelv és irodalom művelésére, idegen ajkú társai számára pedig magyar nyelvi tanórákat nyitott, melyen utóbb a joghallgatók is részt vettek. Föllépett az irodalomban is, fordított és önálló művei, melyek a Magyar Múzsában és a kassai Orpheusban megjelentek, mind szélesebb körben nevelték hírét s felkeltették iránta a Kazinczy figyelmét is. A nagy mester 1790 májusában látogatásával tisztelte meg s mindjárt szeretetébe fogadta a szeminárium szerény lakóját, kiről egész elragadtatással nyilatkozék. Kazinczy így ír róla : »Reá ismertem volna én Daykára megnevező nélkül is: Ámor álla itt taláriszba öltözve az anyaszentegyház fiai között. Termete kicsiny, de arányos. Arca szép, még ennél is több — lelkes. Lobogó sötét haja saját dísz volt alakján. Horgas, szép orra, a legszebb metszésű ajak, a legszelídebb domborodás nélkül lefolyó áll, hosszan elvonuló szemöldöke; nem éppen sima, de tisztabőrú arca, csontos, magas homloka, a Iegjátékosabb kék szem, a leglelkesebb kép festette nekem a Múzsák és Gráciák kedveltjét. Beszéde kevés, szinetlen szerénység, figyelem mások iránt és annyi nyájasság, hogy első pillantással mindent elbájolt. Némely hangja selyp, mely nevelte kecseit ; az a poétái andalgás, mely magát arculatján festé, szemei tüzétől s csendes mosolyra el-elvonuló ajkától nyere életet. Kevés szavú, érzékeny, szíves. Ilyen vala Dayka.« A pesti papnevelőt 1790-ben feloszlatták. Dayka visszakerült Egerbe. Itt azonban oly szép sikerrel induló pályáján nagy fordulat állott be. Kissé világias és szabadelvű gondolkozása miatt elöljárói