Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)
I RÉSZ - Recht Sándor: Mozartról
kével mér s annak a nézőpontjából néz. A bút, az örömet, a lelkesedést, a fájdalmat, a vigaszt és a keserű csalódást. A szeretet a leghatalmasabb, a legáltalánosabb érzés s épp ezért a legprimitívebb eszköz elég a kifejezésére. A legegyszerűbb szavakkal fejezi ki az igazi poéta a legmagasztosabb szeretetet : az imádság sohasem lármás, sohasem nagyhangú, de minél egyszerűbb, minél áhítatosabb, annál igazibb. S van-e, lehet-e szeretet, a szeretet legmagasztosabb formája, szebben, jobban és igazabban kifejezve, mint az imádságban ? A legegyszerűbb hangokat keresi a nagy zeneköltő, ha szívének szeretetét kifejezésre juttatni akarja. Ilyen egyszerűek a Mozart eszközei, midőn kifejezéseit haltatja. Don Jüanjában, legmaradandóbb operájában, legnagyobb művében, százféle variációban jut ez kifejezésre. A párbajban halálra sebzett apa rémes hangjai, a megcsalt szerelmes szívettépő kesergése, de sőt magának a kőszobornak rettenetesen kemény parancsai, melyek után a ledér és könnyelmű Don Jüant a poklok mélységes fenekére rántja halálos öleléssel : megdöbbentő kifejezései a fájdalomnak. De a hang sehol sem rikácsoló, sehol sem durva, sehol sem ordító, mindenütt fenséges nyugalom, erő, a hol kell, merevség és zúzó hatalom. Sehol nyoma sincs'a bántó disszonanciáknak, mert jól tudja Mozart, hogy a szeretet megjelenése maga a harmónia s abban a pillanatban, a melyben a szeretetet bármely szereplő bármily módon megsérti vagy megsemmisíti, a fájdalmas nyílalás már ott van a néző vagy hallgató szívében s megszűnik a harmónia belsőleg, felesleges megeleveníteni azt külsőleg. Az ő fájdalmának nem a harag vagy a bosszú az alaptónusa, de a keserűség, a megcsalatás érzete, midőn bánt a szeretet törvényeinek a megbántása. Az egész élete nem állt egyébből, mint a szeretet nyilvánulásaiból. Meghatóbbat nem lehet elképzelni, mint ennek a nagy embernek az élettörténetét ; kegyetlenebbet nem lehet kikomponálni, mint a sors mostohasága volt a gyermek iránt. A ki az emberiségnek adott perceket, melyek közel járnak a boldogsághoz, maga egész életében boldogtalan volt. S ebben is a legemberibb módon. Nem a véletlen tette, nem is valami betegség vagy testi fogyatkozás, hogy nyugodtan
