Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)
I RÉSZ - Vikár Béla: Szűcs Marcsa népballadánk eredete
Pétertől netán nyerhető adatok végett. A nevezettek elismerésre méltó buzgósággal tették önálló kutatásuk tárgyává az érdekes ügyet. Az eredményről beszámolnak írásbeli tudósításaik, melyeket fontosságuknál fogva szó szerint közlök oly sorrendben, a mint tárgyilag egymásután következnek. Füry Lajos tarjáni lelkész, válaszul hozzá intézett levelemre, okt. '29-éről ezt a rendkívül érdekes levelet írja : „Nagybecsű megkeresése folytán Szűcs Marcsára vonatkozólag, az itt lakó Uj Péter révén, a következőket sikerült megtudnom : Szűcs Marcsa igen szép, sánta leány volt : mint szolgáló lakott Mező-Csáthon Erős Jánosnál, a nemesek hadnagyánál. Volt neki egy Tóth István nevű szolgalegény szeretője, kivel benső viszonya volt, melynek következményei már mutatkozni kezdtek. Szűcs Marcsa is, — falusi szokásként — szorgalmasan eljárogatott a fonóházba, hová rendesen szeretője kisérte el s onnan haza. Egy alkalommal, midőn a fonóba így együtt mentek, Szűcs Marcsa szemrehányást tett kedvesének, hogy őt ilyen szégyenletes állapotba hozta. Ettől az estétől kezdve nyoma veszett Szűcs Marcsának. Még ekkor azonban nem tűnt fel mindjárt eltűnése, mert volt neki egy nagynénje, kinél néha 2 —3 napig is elidőzött ; hogy akkor este, sem másnap nem került haza, gazdasszonya azt hitte, most is a nagynénjénél van, a nagynénje is nyugodt volt, mert azt gondolta, hogy gazdájánál van. - Harmadnapra aztán, hogy még akkor sem került haza, gazdasszonya nagynénjéhez küldött érte, azt hivén, hogy ott van; így aztán megtudták eltűnését. Keresték mindenfelé, míg végre megtalálták a csáthi erdő mellett levő gulya-kútban. Ez az eset Ujj Péter állítása szerint 1825-ben történt. Szűcs Marcsa csáthi születésű volt s miután ott is halt meg, így anyakönyvi adatai onnan szerezhetők be. Én átnéztem 25 — 30 évet úgy a keresztelési, mint a halottas anyakönyvben, de semmi adatra nem találtam. Ujj Péter mondta aztán, hogy az anyakönyvi adatok Csáthon vannak. Szeretőjének, gyilkosának, mint Ujj Péter mondja,