Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Vikár Béla: Szűcs Marcsa népballadánk eredete

Elunta két lábom bilincsem rengetni és gyenge két karom hírharangot húzni. Tudjuk, hogy szegény Szűcs Marcsa nem rengette a bilincset és nem húzta a hírharangot. Ez tehát egy más esetre vonatkozik, melyre itt költeményük egyes részei épp oly módon alkalmazták, mint később ugyancsak az Alföldön egy példában látni fogjuk, a midőn balladánknak más költeményekre gyakorolt hatásáról lesz szó. Egy változat, melyet Sebestyén Gyula dr. közöl velem dunántúli népkölt. gyűjteménye kéziratából, szintén vegyült, és pedig azzal az Alföldön elterjedt betyárdallal, mely ott így kezdődik: Az én lovam pejkó, magam vagyok Jankó — Sej, mind a négy lábáról lehullott a patkó. Ennek módosításához fűzi az ismert (különben szintén máshonnan való) tanulságot: hogy minden eladó kis lány vigyázzon magára. Többi részében balladánknak csupán eleje van meg, a borsod —gömöri szerkezetre támaszkodó változatban. Az Alföldről átment a balladának ez a szerkezete, vagy inkább valamely ehhez közelálló változat a székely földre. Onnan ugyanis egy feljegyzését ismerjük, mely a Kisfaludy-társaság népköltési gyűjteményének I. kötetében mint háromszéki van közzétéve. (212. 1.) Ennek a székely változatnak már első szakasza feltünteti a szőregi változattal való szoros kapcsolatot ; a három első sor csaknem szórói-szóra megegyezik. A leány neve Szőcs ; az alföldi Szűcs névnek székely tájszólási megfelelője. De mond valamit, hogy „minden szép szűz leány" vagy ,,eladó lány" helyett itt „minden asszony, leány" készül a