Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Vikár Béla: Szűcs Marcsa népballadánk eredete

S ugyanazon dal végén a kérdés meg is van magyarázva : Mért nincs minden lánynak igaz szeretete ?

1 A harmadik versszak egészen érthető költői képben azt fejezi ki, hogy Szűcs Maris — a fonóba menet — szerencsétlenül jár Az ég beborult felette, be is sötétedett stb Ez teljesen közkeletű költői beszéd a szerencsétlenség baleset, gyász kifejezésére. A helybeli szájhagyomány, mint említettem, tudja is, hogy ez a besötétedés s utána az eltévedés mikép történt; a költő elégnek tartja itt is egyszerűen megérinteni az ismert eseménynek ezt a mozzanatát. A negyedik versszak a leány halála után történő dolgokat mondja el : hogyan fedezik fel Szűcs Marcsa holttestét a kútban. Teljesen népies felfogással a holló említtetik, rokonaival együtt — varjú, csóka — a gyász madara. Tőle izen távol levő kedvesének az örökös rab : Amott kerekedik egy fekete felhő, Abban tollászkodik sárgalábú holló ; Várj meg, holló, várj meg, hadd izenjek tőled Apámnak, anyámnak, jegybéli mátkámnak. Ha kérdik : hol vagyok, mondd meg, hogy rab vagyok : A török udvarban talpig vasban vagyok. (Erdélyi: II. 134. 1. és másutt.) Hagyományunk — mint egy helyt már megírtam — a hollót azért tartja gyászos madárnak, mert a holló elárulta Krisztust, mikor üldözői keresték; addig fehér volt, ekkor azonban Krisztus megátkozta, hogy azontúl fekete legyen. Ez a holló bűne, ezért ,mossa holló a fiát' Krisztus halála napján, nagypénteken, s ezért mondja egy másik népdalunk csaknem szószerint úgy, min Uj Péter költeménye: 1 Más változatok szerint : szereteje. A magyarázat szempontjából mindegy. V. ö. Nyr.