Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)
I RÉSZ - Vikár Béla: Szűcs Marcsa népballadánk eredete
A) Alapszöveg. Látnivaló mindenekelőtt, hogy az alapszöveg nem igazi népballada. Igen kevés benne az elbeszélő elem. Nem mondja el magát az eseményt, a mely különben eléggé ismeretes volt Mezőcsáthon, hanem újabb népköltésünk általános divatja szerint csak egyes lirai helyzeteket emel ki, melyek az ismert eseményből fakadó hangulatok tükrözői. A dal szerkezete és előadásmódja azonban, mint egészen népies, a műköltéstől meglehetősen elütő, igen nagy figyelmet érdemel. Az első versszak a palóc és matyó elbeszélő költésnek azon törvényét látszik követni, hogy a vers a tárgy megjelölésével kezdődjék. Ezt egy lirai kép akarja kifejteni ; a többi versszakokban azután elő van adva maga a történet, de ez voltakép szintén csak képek sorozata, némi célzásokkal Szűcs Marcsa esetére. Az egész költeményen — a különben is költőietlen, száraz 5-ik és 6-ik versszakok kivételével — végighúzódik az ismétlésnek egy szabályos, mindig a sor felét kitevő neme, a mely rendesen a második sor végét átviszi a harmadik sor elejére (változatlanul, vagy csak szórendi változtatással). A verselés gyakorlottságra vall. A nyelv többnyire hibátlan, népies, zamatos. Azt kell mondanunk: valóban kár, hogy Uj Péter a névnapok és halálesetek alkalmi költészeténél magasabbra nem tört s az igazi dalköltés köréből csak erre az egyetlen kísérletre szorítkozott. Ez azonban még akkor is számot tarthatna figyelmünkre, ha mint ejszigetelt helyi költés emléke marad fenn s nem válik szülőjévé a változatok egész sorának, melyek Szűcs Marcsa szomorú esetét a dallam szárnyain elvitték a történet színhelyétől messze a magyar dal birodalmának minden részébe. Legyen szabad mindenekelőtt a költeménynek már érintett lirai képeihez némi észrevételeket fűznöm. Ezek olyannyira a népköltés régi készletéből vannak merítve, hogy annak ismerete nélkül egyáltalában meg sem érthetők, sőt általa is csak hozzávetőleg, mert sajnos, hazai folklore-nk