Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Gálffy Iynác: Bocskay István emlékezete

pogánynál kegyetlenebb hajdú. Megnyerte a vad pribékhadat az a magyar ember, aki mindig csak a haza javán csüngött és a zűrzavaros időt nem használta ki, nem égette kezét egyetlen szemernyi eltulajdonított vagyon sem, holott mindig a tűzhelynél állott. Magyar emberként szólott a magyarokhoz s megértette a házától, családjától elűzött, mindenétől megfosztott emberi bestia, hogy eddig nemzetének hóhéra volt s nem érdemel irgalmat, ha az marad ; de látta lelki szemeivel azt az újonnan épült hajlékot, melyet a nagy ember az elérhető diadal után mutatott neki jutalom gyanánt, ott a kiélt és puszta alföldön. Látta azt, hogy ő nem lesz a puszta űzött vadja többé, kit mindenki büntetlenül lelőhet, hanem honfi, szabad ember lesz, rendezett élettel ; látta lelki szemeivel benépesülni a nagy pusztaságot népes községekkel, melyeknek közepén épült templomaik felnyúló karcsú tornyából hívogatólag szól az estharangszó ; s hallotta édesen zendülő hangját a családi tűzhelynek, melyre csak gyermekkorából emlékszik, ott a Tisza-Duna tájáról. És ami fő, érezte mindenki, hogy amit Bocskay István mond, azt nem a levegőbe beszéli és képes is arra, hogy az ő »angyalait«, ha ezek vele kitartanak, meg is védelmezze. Ugy lett. A bilincsbe vert, a meggyalázott, a koporsóban fekvő halott felébredett s Bocskaynak fennen lobogó zászlaja után vészbe, tűzbe rohanva, letiporta a német rongy hadát, mint rohanó ménes a puszták füvét, Rövid idő alatt övé volt az országban minden magyar szív. A letört tölgyek gyökerei sarjadzani kezdettek s készen állott a letarolt fák helyén a fiatalos erdő. A székelységet újból szabaddá, nemzetté szervezte, a hajdúságot letelepítette s a szétszórt bujdosókat visszavezette füstölgő lakaikba, a síró anyának ölébe vitte megmentett gyermekét, az ősz apának a vércsatákban megkeresztelt fiát. így lett ő Erdély fejedelme és így lett Erdély általa ismét rendezett országgá, Magyarország mentsvárává. Rudolf meghallotta Bocskay harci kürtjének hangját s a dobogó paripák nyerítése végzetes halálhangként sivított fülébe. De mit beszéljek én itt históriát? Olvassátok el, meg-