Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Utazás Budapesten

az Olgyay-kiállítás s maga a mester éppen itt van. Beküldtem a névjegyemet s száz szónak is egy a vége, megnéztük ezt a kiállíállítást is. Most nyílik meg, 4 órakor, gondolom, visszaélek a művész szívességével, ha a megnyitás előtt mondanók a kiállításáról véleményt. Tisztelt hölgyeim és uraim ! Méltóztatik belátni talán, hogy ennyi műélvezet után helyesen tettünk, ha testünkkel is törődtünk, annál inkább, mert már 3-ra járt az idő. Egy barátunknál megebédeltünk, egy másiknál theáztunk, aztán ismét a villamosra ültünk a — Király-színházig. „János vitéz 106-odszor." „Az összes jegyek elkeltek." Hölgyeim és uraim ! Gyakran járok a fővárosba s majdnem minden alkalommal színházba is s kedvesebb, szebb s a mi fő, magyarosabb dolgot én még nem láttam ! Felkelhet a sírjából Beethoven, Mozart, Liszt, Wagner, és a világ zeneirodalmának valamennyi tekintélye s ha valamennyi azt fogja mondani, hogy nincs magyar zene, én azt fogom nekik mondani, hogy van, tessék János vitézt meghallgatni. Bájos szép dolog és magyar minden szavában, minden ütemében. És micsoda kiállítás ! Mosolyognom kellett, a mikor valamelyik helyi lapban azt olvastam, hogy már ide is megérkeztek a János vitéz részletei s egyik-másik szebb, mint a Király-színházéi. Nohát megfogom nézni ! Mikor a függöny fölgördült, összenéztünk barátommal, s mikor megszólalt a kar, én lopva oda tekintettem feléje : ő ugyanazt tette, a mit én, könnyeket morzsolt szét szemeiben. Híztunk az örömtől, könnyeket csalt a szemünkbe az a fölemelő tudat, hogy van magyar operetté-muzsika. Értsék meg, t.-közönség, én diadalmasan látom a János vitézzel fölnövelni a magyar zenét színpadjainkra, egy új világ ébredését bátran, mely a magyar füleknek idegen muzsika halálát fogja jelenteni Árpád honában. Menjenek föl és nézzék meg, hiszen elképzelhető-e, hogy az a fővárosi közönség, mely mindent elun, el ne unta volna már e darabot, ha annak meséjében, kiállításában és zenéjében nem volna annyi varázs ! Én, őszintén