Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Utazás Budapesten

amely alatt épen úgy megfér az Osztrigás Micik neveletlensége, mint Margit ártatlansága . . . Aztán a zene is elhallgatott, felszaladt a második függöny és szétvállt a harmadik s mi nyomban benne voltunk az első felvonásban, mely a Bristol szállóban játszik. Még csak az kellett! Egy vígszínházi darab, melynek első felvonása egy fogadóban folyik le . . . Feleségemnek oda súgtam, hogy ne értsen meg semmit, viselkedjék úgy, mint egy apáca-növendék s miután barátomnak még a villamoson igéretét vettem, hogy a Vígszínház színészein majd csak idehaza mulatunk, a körülményekhez képest kialakult nyugalommal vártam a fejleményeket. És — csodák csodája! — végigmosolyogtuk az egész előadást — és egyszer sem volt alkalmunk a pirúlásra. A kitűnő vígjáték bájos meséje elfeledtette, hogy éhesek vagyunk, de eszünkbe juttatta a miskolci színházat, a hol a kultúra hamis jelszava alatt tervszerűen és kitartóan intéz a direktor nap-nap mellett merényletet a közerkölcsök ellen. Maradjunk azonban egyelőre a Vígszínházban. A Wollien—Woltien bárók hitbizományának a feje meghal, összeül a családi tanács, hogy az új majoreszkónek átadja a hitbizományi Az egyik rokon azonban kisüti a családi törvényekből, hogy a majoreskó nem házasodhatik rangon alul, különben le kell mondani a majorátusról. Ez a bökkenő, mert a törvény szerinti örökös egy Ruschkinak a leányát akarja elvenni. Aztán egyéb dolgok is kiderülnek, az nevezetesen, hogy a leány nem is leánya Ruschkinak, csak fogadott gyermek, Ruschkiról pedig az, hogy az egyik Wollien— Woltien bárónak kutyamosója volt kapitány korában. A vége a dolognak persze az, hogy a majoreskó elveszi a leányt. A míg azonban idáig jutunk, a Wollieneknek két és a Ruschkiknak egy családi tanácsát hallgatjuk végig. Sok jó ízű, de szelíd tréfa, a Fliegende Blätter alakjaival : a tábornok, a kadét, alapítványi hölgyek, egy főudvarmester herczegnőfeleséggel, eladósodott gárdatiszt, négy leányos apa stb. Meg kell valamit jegyeznem : a közönség nem evett és nem társalgott s mikor a Metropol-étterem felé villamosoz

1 tunk, el-elgondolkoztam a fölött, hogy Miskolc elvégre még sincs oly messze Budapesttől s a szokások mégis mennyire másfélék ! Budapesten ugyanis nem tartozik a színházi schic-