Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Konstantinápolyi utazásunk

fülkénkbe menekülni. De hogyan történt "még ez is? Útközben, hol jobbra, hol balra bukdácsoltunk, mintha részegek lettünk volna. Két kézzel is alig bírtuk magunkat megtartatani, különösen a lépcsőn lefelé haladtunkban. Mire leértünk, a hajó belsejébe nagy sürgés-forgás volt, Elkészítették az ágyakat és azokat a bizonyos edényeket, a melyekre ilyenkor, vihar alkalmával nagy szükség vagyon. A mint szobánkba beléptünk, már a mi ágyunk szélére is volt akasztva egy ilyen s a szolga látva feldúlt arcunkat, előre a szemünkbe nevetett, mert tudta, hogy mi fog ezután következni. Volt az én doktoromnak egy üveg édes-pálinkája. Útközben váltig dicsekedett vele, hogy az adriai-tengeren ő azt már kipróbálta. Nosza hát, húztunk belőle egy-egy kortyot, persze csak nehezen tudtunk a szájunkhoz találni, úgy dobált a hajó bennünket. Azután aló, fel az ágyakra, még pedig Imre barátom az alsóba, én a felsőbe. Egy pár pillanatig csendben voltunk, hanem mikor a szomszéd fülkékből áthallottuk az ott kezdődő koncertet, egyszer csak azt mondja a doktor jaj! stb. Nekem már nem volt időm jajt se kiáltani ! Szóval hamarosan átestünk a tengeri betegségen. Később azután, hogy hanyatfekve, mozdulatlanul maradtunk, lassankint megszoktuk ezt az iszonyú helyzetet.—Ha azonban mozdulni próbáltunk, rögtön kezdődött a szédülés. Közben folytonosan hallottuk a betegek nyögéseit, melyet csak a hullámok bősz csapkodása folytott el egy-egy időre ; hajónk minden íze recsegett-ropogott belé. Én a felső ágyból az ablakon át kiláttam a tengerre s úgyszólván folytonosan figyeltem, mit vitt végbe a bősz áradat; mint csapnak össze a hullámok, mint kékülnek, zöldülnek és tajtékzanak haragjukban. Nappal csak megvoltunk valahogy, de mikor aztán egy rettenetes hosszú délután elteltével az este reánk borúit, borzasztóbb lett a helyzet. Hajónk folytonosan kürtölt, a reflektorával pedig szanaszét járkált, mert féltek az összeütközéstől. Mikor a hullámok egyszer-egyszer átcsaptak rajta és a hajó nagy csengőjét oldalba ütötték s az kongani kezdett, azt hittük, hogy már