Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Konstantinápolyi utazásunk

kitaláltuk, hogy a tyúkok ott is csak olyant tojnak, mint nálunk; rendeltünk hát főtt tojást, melylyel azután valahogy mégis csak lecsillapítottuk éhségünket. Ebéd után, ha ugyan az ebédnek nevezhető, vásárol­tunk egy csomó szivart, melyek igen finomak és illatosak voltak; rágyújtottunk mind a hárman és úgy füstöltünk, akár csak egy török basa! A trafikos törökkel szintén németül beszéltünk, de mialatt a szivarokat válogattuk, az egyik fajtánál a mi nyel­vünkön odaszóltam a doktornak: „Ezt válaszd!" Meghallja ezt a török és megszólal ő is tört magyarsággal: „Hát ti magyarok vagytok, hisz akkor testvérek vagyunk!" És látható örömmel magyarázgatta nekünk, hogy a török rokonnép a magyarral és hogy ők szeretik is a magyarokat ! Végig sétáltunk Perának és Galathának néhány keskeny utcáján, miközben alig győztük szemlélni a sok új meg új látnivalókat. Eközben folyton arra is kellett ügyelnünk, hogy az itt-ott szanaszét heverő kuvaszok valamelyikére rá ne lépjünk. A török a kutyát tisztátalan állatnak tartja és lakásában nem tűri meg; azonban a Korán tiltván az állatok üldözését, az utcára kiszorult ebeket senki sem bántja. Nincs is város Európában, melyben annyi gazdátlan kutya kóborolna, mint Konstantinápolyban. Nincsen olyan utca, melynek 8—10 ilyen kuvasza ne volna; napközben a kocsiúton vagy gyalogjárón, a boltok előtt heverésznek, egyik-másik helyen három-négy is van egy csomóban. Valami undok kinézésüek. Színük többnyire veres; bundájuk rövid, de borzas; testük össze­vissza van harapdálva. Az ember alig tud járni tőlük, folyton lába előtt alkalmatlankodnak s ki nem térnének, hanem nekünk kell őket kerülgetni. A törököket már ruhájukról ismerik és így nem bántják, de az idegenre ugyancsak vicsorítják fogukat s jaj volna annak, ki báatani merné őket. Nappal is folyton marakodnak egymás közt, hát még éjszaka, mikor a prédákon osztozkodnak. Tudvalévő dolog, hogy Konstantinápoly utcái rondák és piszkosak. Olyan büz terjed el mindenütt, hogy az ember­nek folyton csavarja az orrát. Csoda, hogy a kolera és a pestis már régen el nem pusztította lakóit. Az utcákat soha sem seprik, hanem az eső és a kutyák teljesítik a köz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom