Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Bródy István

— Talán ne vinnők magunkkal még sem a gyermekeket, ebben a hideg időben ? — Kérdi Martha. — Jobb ha magunkkal visszük, ne hagyjuk őket itthon. — Megfáznak ! — Jól felöltöztetjük, az ölünkbe vesszük. Jobb, ha mi tesszük, mintha a cselédre bízzuk. Uzonéknál éppen vendégek vannak, többen jöttek össze a rokonságból. Az asszonyok beülnek a vendégszobába s elkezdődik a rendes beszéd : disznóölés, karácsonyi előkészületek, gyerekek, stb. A férfiak pedig átmennek kártyázni a szomszéd szobába. — Gyere te is, István, csak nem maradsz itt az aszszonyokkal ? ! — Itt maradok biz én, unom a kártyázástokat. — Legalább nézzed ? ! — Nem telik benne örömem ! — Egy pohár bort iszol ? -— Nem kell se testemnek, se lelkemnek. Hanem azért mégis velők megy : az asszonyok tuszkolják ki, olyan valamit akarnak megbeszélni, amit férfi ember ne halljon meg. A férfiak nyomban elkezdik a kártyát s úgy bele merülnek, észre sem veszik, hogy Bárdy már nincs ott. Kiment a gyermekek közé. Később aztán visszakerült. — Igyál egy pohár bort, idei, gyoroki. Bárdy a szájához emelte a poharat, megízlelte a bort s visszatette. — Elég jó — szól. — Idd hát ki! — Köszönöm, nem iszom ! — Ugyan, ugyan, hát nem maradt meg benned semmi a jó természetedből?! — Valóságos anyámasszony katonája lettél ! Erre aztán az egész társaság hangosan nevetett, még Bárdy is elmosolyodott. — Igazatok van — szólt, mikor megszűnt a sokrészt gunyoros kacaj, — az vagyok, anyámasszony katonája. Az is akarok lenni. Sokkal jobb így. Elég volt a jóból, sok is.