Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Hogyan védekezzünk a párbaj ellen

asztal mellett a kártyaveszteség miatti ingerültsége ragadta magával, sértegetései csak egyszer-kétszer bocsáthatók meg, csak egyszer-kétszer kérünk tőle elégtételt, harmadszor nem. Aki nem győzi az italt, vagy nincs elég pénze kártya­veszteségei fedezésére, az ne üljön le inni vagy kártyázni. Itt a társadalom az, mely az ilyen urakat vagy meg­gyógyítja, kijózanítja, vagy kiközösíti kebeléből, mert hiszen a társadalom egyes tagjai igen sok tekintetben produktumai a nagy egésznek. A társadalom erkölcsi elveinek forrása tehát nem egyesek aggregátumában, hanem az össznek, az egésznek organizmusában, szervezetében, gondolkozá­sában rejlik, ott keresendő, ott található fel. De vájjon elegendő-e a társadalomnak olyan ripők­jeivel szemben, kik sem megjavulni, sem odább állani nem akarnak embertársaik megvetése, lenézése? Bizony nem mindég. Ilyenekkel szemben a társadalom segítségére kell sietni a törvényhozásnak. Akcióba kell lépnie s odahatnia, hogy a btk.-nek a becsületsértést megtorló §§-ai oda módo síttassanak, hogy azok a mai társadalmi átalakulás és kul­túrfejlődés modern felfogásához és életnézeteikhez méltók legyenek. Mert az csak nem jó és célszerű törvény, mely a becsületsértőt legfeljebb 15 — 20 frtra bünteti, ellenben az a nyomorult, éhező koldus, kit az embernek legnagyobb zsarnoka a gyomra, vakon visz a bűnbe, egy tyúklo­pásért két-három hetet ül. Hol van itt az igazság? Hát ilyen olcsó a magyar becsülete? Hiszen más nemzeteknél a becsületsértés bün­tetése 1000 koronáig is felvihető, sőt még börtönbüntetés­sel is szigorítható. Vagy kérdem, mit csináljunk akkor, ha tanúkra hivat­kozni nem tudunk s a sértő fél mindent letagad? Nemcsak hogy kikacagja a feljelentőt, de még ő kerekedik felül s »törveny előtti rágalmazáséra pereli be ; ezen aztán ala­posan elverik a port. Jól tudom én, hogy nem a bíró itt a hibás, hanem a törvény. Ha igazságos lesz a törvény, úgy az Ítélet is valóban megtorlás lesz a becsületében megtámadott, ezért orvoslást, megtorlást kereső félnek ! Ha ez így lesz ! ha a bosszú helyett az igazságszolgál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom