Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Kávássy György

Nem segít én rajtam úgy sem e hazában Senki emberfia, — tudom, megpróbáltam ! . . . Itt van reménységem kincse eltemetve, Itt várom be sorsom remélve, epedve. És ha kigyelmed az, akit szívem keres, — Bár úgy hallottam, a várúr haja deres — Akkor adja kezét vitéz parolára S ígérje meg, holtig itt tart a várába !« » Nemes vitéz! sorsod részvétet kelt bennem, De őszintén szoktam s kell neked felelnem. . . . Szentkereszty Ádám sírja mélyén pihen, Nem támogathat már segítségeivel; De amit tehetek, magam is megteszem, — Embertársáért az ember sokat teszen. Hiszen mindnyájunknak szent kötelességünk, Hogy erőnkhöz képest egymáson segítsünk !« »Igaz ! — való igaz! — így szól ismét Mátyás De mikor kevesen követik az írást. Hit, remény, szeretet kevesek lelkében Tanyázik s maradt meg hímporosan, épen. .. . Pedig ős igazság és örökön igaz, Hit, remény, szeretet nélkül nincsen vigasz. — Tetszik Kávássynak a vitéz beszéde ; Látja Mátyás s menten mást vesz a nyelvére. » Elmentem volna már — így folytatja tovább Föl Budavárába, megkérni à királyt, Hogy zaklatott éltem szekerén fordítson S ha bennem a hiba, jó útra szorítson. De gondoltam, minek ? . . . Rám ügyet se vetne, Büszke, dölyfös, mint a többi s kilöketne. — Nem hisz a jólakott az éhesnek soha; Király király marad! Atyánk, de mostoha!« — »No, már vitéz — szólott Kávássy hirtelen — A királyról szólni így, nem engedhetem ! . .. Igazság neki a legfőbb hitvallása ! Nemes, tiszta lelke — s szívének nincs mása ! .