Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Kávássy György

— Túl a zsarnok várúr balján, szénpej lovon Pedig egy fiatal levente lovagol. Legénytoll elvétve akad csak az állán ; Tiz esztendő fekhet egyik-egyik vállán. Izmos, szép alakja talpig feketében, Göndörén leomló haja szintúgy ében. Lángfogta sodronying borul a mellére, Kettős szárnyú sisak fürtös szép fejére. Hosszú, egyenes kard csörtet le oldalán, Míg kezében nehéz héttollas buzogány. Büszkén toborzékol alatta a szénpej, Táncolva rátartós apró nyomba lépdel. . ... Az ifjú orcáján nemes vonásokban. Vitézség és jellem tiszta tüze lobban. — Megnyeri az ifjú Mátyás rokonszenvét; Arcából ítéli meg a szép leventét. Nyomban utánuk jő a kiséret népe, Mely annyi hajszának volt két nap kitéve. Termetes csatlósok kopjákkal, dárdákkal ; Solymárok sólymokkal, pecérek kutyákkal. Hajtók szekercékkel, tépett rongy ruhában. Kifáradt jobbágy nép durva darócában. Leghátul szekerek vaddal megrakodtan ; Van zsákmányul szarvas, dámvad, őz és vadkan. . . . Csatlósok, lovászok sietve szolgálnak, Amíg a lovasok nyeregből leszállnak. Megjártatják lassan a büszke méneket, Leveszik marjokról a cifra nyergeket. Nyomban csutakolják s jászolukhoz kötik. Tisztítják, kefélik, sorra dédelgetik. A vadakat pedig sietve megnyúzzák, Tüzet élesztenek s nagy nyársokra húzzák. De nem azért, hogy a hajszában kifáradt Szegény jobbágyságnak sült húst nyújtanának ; Csupán mert a várúr kedvét lelte benne, Ha a vadak nyárson megsüttettek rendre,