Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Művészi nevelés és a műipar fejlesztése

épületeiket ékesítették szobrokkal, faragott és festett ékítményekkel, hanem minden használati tárgyaikon és ruházatukon is alkalmazták a természetnyújtotta formákból elvont ornamentális díszítést. Úgy, hogy nemcsak a görög, hanem az etruszk és római képírásnak is az edények, vázák rajzai, díszítései a legdúsabb és a fejlődés fokozatait is feltüntető emlékei. És a Földközi-tenger minden partvidéke, az ókor összes népei a görög ékítmény gazdag formavilágából vette át, vagy fejleszté ki a maga díszítményeit. Az ókorban tehát a művészet és iparművészet még egy és ugyanaz vala. Az ó-keresztyén művészetben meg a középkor sötét századaiban az iparművészet őrizte meg és tartotta fenn sok részben a művészet hagyományait. A képzőművészetek aranykorában, az u. n. renészánsz-korban is a művészet édes testvérként ölelte keblére az iparművészetet. A legnagyobb lángelmék is foglalkoztak kisebb tárgyak díszítésével is. Csak a későbbi korban, mikor a reneszánsz nagy szellemeinek letűnése után a valódi művészet mindinkább sablonokba fúlt, ekkor — az abszolutizmus jármába görnyedt, tehetetlen, cicomás kor kezdette lefokozni a műipart napszámos mesterséggé és a szobrászatot meg a festészetet nagy művészetek (grands arts) néven amattól mereven elkülöníteni. Ezt az elkülönítést, elzárkózást mindkettő megsínlette; mind a kettő sülyedt általa ; de nagyobb mérvben természetesen a műipar, mert ez a legtöbb helyen csakugyan köznapi mesterséggé hanyatlott alá. Csak a mult század közepén az egész Európát megrázkódtató forradalmak után életre kelt polgárszabadság hozhatta meg a művészeti megújhodásra irányzott törekvéseket, a művészetek népszerűsítését célzó mozgalmat. E mozgalmat pedig, mely mai napig sem szűnt, sőt napjainkban — mint a fölényért vívott örökös verseny — még fokozatosabb erőkifeszítéssel mind hatalmasabb mérveket ölt, tulajdonképpen a társadalom nagyarányú nevelésének mondhatjuk. Az általános emberi eszmékért, jogokért, az emberi szabadságért századokon át dúló harcok lecsöndesülése után, az önzetlenség népcsatáiban elernyedt emberi idegeket a másik véglet, az önzés ejtette hatalmába. A realizmus, az