Szentpáli István szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1901. évi évkönyve (Miskolc, 1902)

tek nemzetgazdasági jelentőségét tárgyalva, a következőket mondja: A szép művész etek, u. m. az építészet, szobrászat és festészet a, töke egy részét képviselik . . . A szépművészetek értéke attól függ, hogy mennyit jövedelmeznek ; az oly művészet pedig, mely jövedelmez és tőkét teremt, elvesztette létjogát." A művészetek par excelence hazájában, Francziaországban ez a doktrina épen nem uj, több százados hagyományon épült föl. A művészetek virágzása és a nemzeti vagyonosodás okozati összefüggését, ezt a fontos alapigazságot már Colbert, XIV. Lajos lángeszű pénzügyminisztere fogta fel először a maga teljes nagyságában, a mennyiben a szépművészeteket a nemzetgazdaságnak egyik elsőrendű tényezőjévé emelte. Kezdte pedig azzal, hogy az olasz klasszikus korszak remekeit összevásárolván, Parisban egy nagy gyűjteményben egyesitette és ezáltal megteremtette a tianczia iskolát, a mely századok óta vezet a szépművészetek terén.*) A szépművészeteknek ilyen első rangú nemzetgazdasági faktorrá emelése és az egész nemzetre kiható művészeti politika avatta a franczia nemzetet a világ első művésznépévé. Az eredeti invonezió, a találékonyság, a rajzbeli ügyesség, a művészi érzék és finomult izlés uralomra jutottak és az első helyet foglalták el az iparművészetek minden ágában. Igy kifejlesztett müiparával tette Francziaország adófizetőjévé az egész világot; ez a magaslatra fejlesztett művészi ipar tette a franczia nemzetet a 19. században oly gazdaggá, hogy az 1870—71-iki nagy nemzeti csapást elviselhette és az 5 milliárd franknyi hadisarczot rövid idő, körülbelől 10 év alatt kifizethette. Hogy pedig ez a rengeteg hadisarcz el nem szegény ithette azt a nemzetet, csak ugy érthető, ha tudjuk, hogy a francziák ezt az óriási pénzösszeget fejlett műiparuk révén, rövid pár évtized alatt kamatostól visszaszedték a többi nemzetektől. — De ezzel egv úttal olyan leczkét is adtak, a mely gondolkodóba ejtette az egész világot. Az összes művelt nemzetek meg*) Soós Antal ; Képzőművészeti feladataink, Athenaeum V, évf. 2. sz,