Szentpáli István szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1901. évi évkönyve (Miskolc, 1902)

Kérelmünkre szíves volt továbbá hozzánk fáradni dr. Lend! Adolf egyetemi magántanár úr, akivel egyet­értve tervezzük most zoológiai gyűjteményünk berendezését. Hivatalosan muzeumunkat még nem nyitottuk meg. Ezt akkorra tervezzük, mikor a most készülő zoológiai nagy szekrény is elkészül, valószínűleg folyó évi május végem, vagy július elején, azután fogunk ma jel a hivata­los niegnvitás iránt intézkedni. Hogy azonban közönségünk mindinkább fokozódó érdeklődésének mégis eleget tegyünk, a mult 1901. év október és november hónapokban min­ebm vasárnap délután nyitva tartottuk a muzeumot, amely alkalmakkor Molnár József muzeum-őr úr teljem készséggel szolgált a látogatóknak útmutatással, a rendre pedig az ev. ívf. fŐgymnasium három tanulója ügyelt lel, kiket ebbeli megbízatásuk jeléül karszallaggal láttunk el. Azon rövid két hónap alatt láttuk igazán, hogy vá­rosunk közönsége mily melegen tud érdeklődni muzeumunk iránt és kiválóan jól e'sett látnunk azt. hogv tanuk) ifjú­ságunk minő örömmel, tanulni vágyással kerestefel gyűjte­ményeinket és azóta bármi csekélyke tárgyat, a, mit mú­zeumba, valónak hisz. készséu'ged és örömmel hozza a múzeum gyarapítására. Kiváló örömünkre szolgált, hogy az országos protes­táns irodalmi társulat közgyűlése alkalmával, a közgyűlés lisztéit tagjainak nagy része 1 kegyes volt bennünket mu­zeumunk meglátogatásával megörvendeztetni és nagybecsű neveiket vendégkönyvünkbe bejegyezni. Légközelebbi jövőre vonatkozó tervezéseink közül, mint fontosabbakat van szerencsénk jelezni a következőket: Az állattani gyűjtemény szaunára készittetünk dr. Len dl Adolf tanár úr útmutatása szerint a III. sz. nagyterem közepére e>gv ö m. széles, Ö"ö0 m. magas és 7 ni. hosszú, vasszerkezetű üvegszekrényt, a melynek költségéhez Borsod­vármegye* tekintetes bizottsági közgyűlése 1901. deczember hó 18-án 2000 korona segélyt volt kegyes a megyei k ultúral a j > bó 1 megsza va zni. Buday József tanár, szakosztályvezető úr hozzáfogott a növénygyűjtemény összeállításához és reményli, hogy már e folyó év őszére annak legnagyobb részével el is készül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom