Szentpáli István szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1901. évi évkönyve (Miskolc, 1902)

egyszer erős támaszkodó pontot találna, ha történelmi ada­tok állanának rendelkezésére; de főképen, mivel várme­gyénk története minden időben csonka marad, ha ezen várromokat fel nem kéressük és a róluk szóló mondákat, történelmi adatokat össze nem szedjük. A feladat igen szép, vajha akadna egyesületünk kebelében egy szorgalmas ku­tató, aki ezeket a száradni kezdő, de még mindég zöld leveleket összeszedegetné s csokorba kötné, hogy leróhassa ezáltal egyesületünk vármegyénk közművelődésének oltá­rán azt az áldozatot, melylyel a tollforgató emberek még mindig adósok. Történelmi tudásunk szerint tehát a cseh rablók vol­tak a vár legkésőbbi lakói. Azonban a hely megerősítése nem lehetett rendszeres, hanem a csehek szokása szerint hevenyészett kőrakásból, fakorlátok és fedett folyosókból álló védő művek. A várdomb felnyomozható védő falán kivid délkeleti irányban, egy igen keskeny begynyak ál­tal összekötött, aránylag kis területű sziklatetőn állott egy templom, s annak romjai most is látszanak. Valószínű, hogy a templomon kivid még más épület is állott a szíík hegyen. Meggyőződésem, hogy az egész domb már a kőkor­szakban lakott hely volt, mert a közeli sziklákról lehetett ide nagymennyiségű követ összehalmozni, melyek a szer­felett meredek oldalon leguritva, a támadó ellenség folha­tolását. ha lehetetlenné nom is tették, legalább nagyon megnehezítették. A bronzkorbán a Latorvize mentén a Tisza síkjairól felnyomuló, tökéletesebb fegyverzettel biró nép előtt meghódolt, vagy előle elvándorolt a Kőkori em­ber. Akármint történt, a bronzkori ember már sánczökat állított földhányásókból a különben is meredek oldalon és ez által még erősebbé tette ezt a helyet. Valószinű, hogy a keleti oldalon később úttá alakitótt sáncz is meg volt akkor, bár nem lehetetlen, hogy a vártetŐt körülvevő sáncz fokapuja a bronzkorban nem a kékíti, hanem a dél­nyugati, sokkal meredekebb oldal felől volt, mert arról is látszik egy lejárat nyoma s amint a sáneznak vélt tető­vonal körül számos liehen ásatást végeztem, mindenütt megtaláltam a szabad tüzelőhelyek, tűzpadok nyomát? s

Next

/
Oldalképek
Tartalom