PAP MIKLÓS: Debreczeni Ember András és Maton János leírásai Tokaj-hegyalja és Zemplén településeiről (Documentatio Borsodiensis 6. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1987)

Tokaj-Hegyalja és Zemplén megye településeinek leírása

Posztót és szoknyának valót Tzvaj-straj /!_/ drótot, Puskaport és sörétet akar ötszáz latot, Mészárszéket is bírt, melyet árendába Kiadott, mert e volt akkor hatalmába, Válogatott a nép a húsnak javába, Fontja került négy pénz, hol egy poltájába. Ezen kívül volt még egy szabad korcsmája, Ahol többnyire volt a bírák tanyája, A falunak volt egy meszelyes kantája. Amelynek tizenkét icce volt summája.99 Néha tréfából is egymást megbüntették, Csak egy esküvésért ezt telemérették, Ezt egymással igen gyakran cselekedték, Sokszor a törvényt is részeg fővel tették. De már híre sincsen a fundaciónak, A falut illetett közönséges jónak, Ugyan mit mondhatunk az ilyen bírónak? Azt, hogy annyi esze volt csak, mint egy lónak. Aki az ilyen just eként elprédálta, A lelkiismeret tudom, hogy furdalta, Annak mardosásit békévél_kiállta, Nagy imposztorságát /. .^J a kor használta. Egyedül gondolt csak a maga hasznával, Valóba nem tett jól felebarátjával Egy cseppet sem gondolt a maradékárai, Ilyen nagy kárt tett az imposztorságával. Az ilyen embernek lelkiismerete. Néha jót, de többször sok rosszat tehete, Egy kis korig ugyan hasznot is vehete, De többször pusztulás lett a végzete. Ritka igaz ember már ma a nap alatt, Aki támogatná híven a közfalat, Ha eszik is nálad, csak judási feladat, Spárgának dicséri a csepű fonalat. Vágynak e világon ily mesteremberek, Kiknek az ily dolog jó ízű kenyerek, Csak ezen dolgozik minden ízek, s erek, Kiesint néznek hátra, hogy megyén a kerek. Úgy mutatják ugyan ő magukat szembe, Hogy másokkal vannak egyes értelembe, De mikor nem vélnéd nagy veszedelembe Ejtenek másokat, mélységes verembe. Bénye neveztetett régen csak helységnek, Volt szeretője a nép a békességnek, Nyoma se volt köztük amint kevélységnek /.../el együtt járni szokott irigységnek. 77../ a nép jó és egymást szerető Barátságos, vidám, magát kedveitető Engedelmes jámbor, szelíd és kivető, Kevés volt közöttük csalárd, hitegető. Tudták az emberség arany reguláját, Az ifjú a vénnek tisztelte orcáját, Gúnyolódásra nem nyitotta meg száját, A bordélyházakban nem lelte tanyáját. De már ma fájdalom, a nép tanulatlan, Darabos erkölcsű és pallérozatlan,