PAP MIKLÓS: Debreczeni Ember András és Maton János leírásai Tokaj-hegyalja és Zemplén településeiről (Documentatio Borsodiensis 6. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1987)

Tokaj-Hegyalja és Zemplén megye településeinek leírása

Sok jó szénát néha boglyába rakathat, Búzát, s egyéb vetést mezőről hordhathat, Amikor van vize malomba szaladhat, Makkos erdejéről tűzifát szállíthat. Ennek mindene van, mégis népe szegény, Egynéhány örökös, a többi jövevény, Ricu-ficuból áll Tót utcán a legény, Azért olyan ritka kereken a sövény. ^ Mi volt is közöttük a pestis elvitte, Háromszáz a száma, kiket eltemébe. Nevezett gazdákat a földbe rejtette Odébb pukkanc strázsa, hogy nem eresztette. Vagyon három ízben ennek is vásárja, Melyben maradt bornak vagyon olykor ára, Hirtelen elmúlik, s szaladnak Kassára, Nem sok helypénzt adnak uraság számára. Lakik itt közöttük két-három nemesség. Kiknek eszek által tartatik a község, Rendivel foly törvény, hárul az epesség, Míg szót fogad a nép, lészen egyenesség. Ez a vagyonkáját költi utazásra, Aki Göncről kijő, siet az Szántóra, Éjjel is ráakad német az ajtóra,­3 Bort kér a gazdától, nincs gondja sajtóra. Ruhájuk nem cifra, csak maguk sorsokhoz Képest járnak, remek posztót ruhájukhoz Vesznek: ha módjuk van rókát gallérjukhoz, Némelyeknek barna a szűr, ragad nyakukra. Itt két helyen kérik Istentől az áldást. Némelyek templomba mondanak hálaadást, Kevesebb része várja háznál misemondást. Ne lássanak soha maguk között bomlást. Áldd meg ezen helyet Istenem sok jókkal, Soha ne terheljék a népét gondokkal, Ne rakják utcáit ügyekkel, bajokkal, Hanem bővelkedjen sok vigaszságokkal. Szaporítsad szamát, utcáit sűrítsed Tősgyökeres néppel, s bajait enyhítsed. Szíveket egymáshoz vond és édesítsed Áldásodat rájuk bő mértékkel hintsed. 4 Ezt a várost Trautson herceg bírta TÁLLYA Gőgös Tállya Tállyát ha szemléled, dombos helyen fekszik, Szép szőlőhegy alatt jó melegen nyugszik. Nagy forráskútjából édesdeden iszik, Ha jóllakik, borral csendesen aluszik. Ennek sok szőleje, kevés a mezeje. Makkos termőfája, nincsen jó erdeje, Széna takarásnak szűken van ideje, Kevés kenyér terem, mely élet ereje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom