PAP MIKLÓS: Debreczeni Ember András és Maton János leírásai Tokaj-hegyalja és Zemplén településeiről (Documentatio Borsodiensis 6. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1987)

Debreczeni Ember András és Marton János munkájának helytörténeti jelentősége

Egyébként a baski veszedelmet nemcsak Marton János uram verselte meg az 1818-as években, hanem Gorliczai József erdőbényei verselő is ­ki egyébként a kádártánc egyik rendezője - több mint száz év elmúltá­val 1934 januárjában. A két krónikás tevékenységének, munkásságának rövid értékelése u­tán - főként terjedelmi okok miatt - a hegyaljai és zempléni települé­sek leírását adjuk közre. E leírások Debreczeni Ember András munkájá­ból származnak elsősorban, Marton János krónikájából csak Felső Bénye bemutatása szerepel. A kézirat tagolását csak részben bővítjük az a­nyag közreadásakor. Szükségtelennek tartottuk azonban az egyes sorok bekezdésein az eredeti kézirathoz igazodó jelzését, mivel ez a tar­talom szempontjából teljesen feleslegesnek tűnik. A szövegben olvasha­tatlan vagy nem egyértelműen olvasható részeket kihagytuk, a kihagyást szögletes zárójelbe rakott három ponttal l_. .J jelöltük. A szöveganyag közreadásában a Magyar Országgyűlési Emlékek-sorozat forrásközlési g szabályzatának szempontjait érvényesítettük. A hegyaljai települések bemutatásának Ember András.munkájában alkalmazott sorrendjén nem vál­toztattunk. A régi településnevek előtt azonban szükségesnek tartottuk a ma használatban levő vagy ismert elnevezések feltüntetését. Ember András 22 község, ill. város leírását adja krónikájában. A hegyaljai járás esküdtjeinek 1750-es évekből való kéziratos krónikája szerint tehát ez a 22 település tartozott Tokaj-Hegyaljához. Szerencs nem sze­repel a leírások között, nyilvánvalóan a szerző a mezővárost nem tar­9 totta a hegyaljai városok sorába tartozónak. JEGYZETEK 1 Mosolygó József : Tokaj. Bp., 1930. 123. 2 Dongó Gyárfás Géza : Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. 1914. évf. 285. 3 Dongó Gyárfás G. , i. m. 1915. évf. 282-284. 4 Marton János kézirata a Tokaji Múzeumban Td. 79.2.1. leltári szám a­latt található 5 Borsod-Abaúj-Zemplén it jyei Levéltár Sátoi jaújhelyi Fióklevéltára (továbbiakban: Z.lt.) 1 5C. Jur. 22. No. 109. 6 Dongó Gyárfás G. , i. m. 915. évf. 93. 7 Z.lt. Fasc Nob 5. No. 6,.-.

Next

/
Oldalképek
Tartalom