Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben (Documentatio Borsodiensis 5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1988)

gyetlen egy is, melynek: akár történeti, akár népköltészeti tekintetben fontosságot tulajdonithatnánk. De ezen szempontokon kivül még mindig ott áll a helynevek nyelvészeti, etymologiai oldala, S az illetők Ítéletére bizom közleményem e tekintetben! fölhasználását. Legyen szabad egyébiránt e városra vonatkozólag néhány szót elmondanom e helyen. Sajó-Szent-Péter, Borsod megyében az idylli szépségű Sajóvölgy egyik legszebb vidékén fekszik; ott hol a különben is tágas völgyhatár szétterülni kezd s majdnem kezet fog a belát hatlan messziségü alföldi rónával. A városnak oldalát éjszak felől mossa a Sajó, sőt egy kis részét különválasztja az egésztől. A folyam két partján gyönyörű búzát termő sik tér, a déli oldalon tüzborral bővelkedő hegylánczolat, melynek vég pontját az alfölddel rokonuló emődi szőlőhegyek képezik, Okvetlenül hazánk legszebb vidékei közzé számítandó e hely, valamint legrégibb várossai közzé maga a város. Azonban történeti régiségére vonatkozó okiratok birtokában alig van már jelenleg Sajó-Szent-Péter, Hajdani kiváltságainak, hatalmának szinte egyetlen tanújele ama két fa oszlop ból álló törvényfa, mely a város keleti végén a szántóföldek közt egy dombon áll s időről időre megújitta tik. A pallosjog rég oda van, e jel mondja, hogy valaha megvolt. Zsigmond király óta nyert szabadalmaiból egykét vásárjogot birt megkupor gatni napjainkig. Urbóriséggé vált, idők folytán, az egykor önmagát birt szabad község s alig tudja ma már, hogy e városkát régenten Zsigmond király, Hunyadi a nagy kormányzó, Pelsőczi Bebek Imréné s a Palócziak jeles szabadalmakra méltatták. - Épületei között egy sincs, mely történeti régiségre mu tatna. Az utolsó régi templom omladozott falaiból, mely 1453 tájáról, tehát a husziták idejéből való, néhány év előtt épiték a kath. egyház tornyát. Tizenöt húsz éve, hogy a nevezett régi épületnek egy fala még fenállott, de arról építészeti te kintetben mitsem lehetne már megjegyezni. Öreg emberek még fö dél-alatt érték - mint mondják - az egészet. A mellette csapott szekérúton, mely alkalmasint a templom belső terét is érinti, mai napig nagy mennyiségű embercsontot láthatni, marad ványait talán a templomban vagy környékén létezett temetkező