Végvári Lajos: Kondor Béla emlékkiállítás a Herman Ottó Múzeum képtárában - Borsodi kiállítás vezetők 3. (Miskolc, 1977)

Bevezető

vészi arculata lényegesen különbözik elődeiétől: a Nyolcak fellépése óta nem ment végbe ilyen nagyarányú változás a magyar művészetben.

Kondor Béla és néhány évfolyamtársa azonban nem vettek részt ebben a hagyománnyal szembeszegülő, a régi értékeket türelmetlenül kirostáló mozgalomban. Pedig Kondor is ellensége volt a múltból magunkkal hurcolt „örökségnek”, de őt nem a stílusok minősége, hanem tartalmi kérdések izgatták. Azokat gyűlölte és azok ellen küzdött — amiket nagy szellemi rokona, Ady Endre is annyiszor kipellengérezett —: a tunyaság, az elmaradottság, a konformizmus, a hazugság és az önbecsapás ellen. Azért nem válhatott Kondor Béla a stíluskérdések harcosává, mert terhes örökségként vállalta elődei elkötelezettségét: a magyar művész közéleti szerepét.

Prófétasága azonban nem lehetett olyan teljes, mint elődeié. Olyan korban élt, amelyben okos elméletek és jövőt épitő programok váltak a társadalom vezércsillagává. A szocializmus eszméje nem volt Kondor ellenére. Az átmenet korának sokféle torzulását azonban türelmetlenül nézte. Műveivel tiltakozott az apró karrierek körül kaéargó szenny, az eszmék lealjasítá- sa, a hatalommal való visszaélés ellen: humanizmusa élénken reagált a másokat feláldozó önzés ellen.

Mivel a művészeti közvélemény egy része gyanakodva, sőt ellenségesen nézte első művészeti megnyilvánulásait: Kondor nem vállalhatta azt a testére szabott feladatot, hogy a megújult ország művésze legyen. Vád nélkül elítélve magábafor- dult, tiszta szívének, nemes szándékainak 8