H. Szabó Béla: Herman Ottó és Lillafüred - Borsodi kiállítási vezetők 2. (Miskolc, 1975)

Hermann Ottó és Lillafüred

amint azt kinyilvánította a már említett Zorger Ignác bíróhoz írt levelében.

Emlékülés, előadások és kiállítások sorozata indult el szinte az egész országban, Miskolcon, ahogy ő nevezte „nevelő városában” már a Megyei Múzeumi Szervezet központjának számító 1899-es alapítású múzeum felvette a nevét. Emlékét utcanév, alakját a róla elnevezett múzeum épülete előtt Medgyessy Ferenc teljes alakot ábrázoló szobra (25. kép), iskolák elnevezése hirdették. Sor került az Akadémiánál letétbe helyezett hagyatékának rendezésére is, 1964. október 25-én pedig teljesen újjáépített egykori lakóházának, a lillafüredi Peleházának emlékmúzeumként való megnyitására is, ahol 1889—1913 között élt és dolgozott.

Miskolc várossá nyilvánításának 600.. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében emlékkiállítás, tudományos konferencia megrendezésével az egész ország figyelme ide, halhatatlan alakjára irányult. Ortutay Gyula a politikusról, Anghy Csaba a természettudósról, Vargha László a néprajzosról, Korek József az ősrégészről, Csókás János az ismeretterjesztőről mondta el mindazt, ami a legkérlelhetetlenebb kritikus, az „I d ő” rostáján át is nemcsak megmaradt máig, de még a távoli jövőben is nemcsak nemzeti, de egyetemes értéke a tudománynak.

Sor kerül végre akkor a Kerepesi-temetőben nyugvó és exhumált hamvak végső elhelyezésére is a Hámori-temetőben 1965. szeptember 11-én. Herman Ottó jobbján apja egyszerű sírköve beszédes, sokat mondó feliratával, azé az apáé, kitől indítását, a tudomány első morzsáit kapta, balján a tanívány, Vásárhelyi István természetkutató, aki folytatta mindazt, amit elkezdett az élő természet megismerésére. Sírjának megjelölésére már elkészült az általa megálmodott „haldokló sas”, remélhető, hogy 1975-ben, születése 140. évfordulóján fel is állítják. De ez csak jelkép! Az élete és az életmű az, ami ettől a sírtól messzire világít, ami előtt nem állhat meg senki lélektelen hálálkozással, hanem azzal a termékeny alázattal, amit ő úgy fogalmazott meg, hogy „Nem ismerek érdemet, csak kötelességet!” 46