H. Szabó Béla: Herman Ottó és Lillafüred - Borsodi kiállítási vezetők 2. (Miskolc, 1975)

Hermann Ottó és a Magyar Tudományos Akadémia

met, eredményeivel éppen nem vagyok megelégedve és csak egyetlen okom van arra, hogy ne vádolhassam magamat; nem tehettem mindég azt és úgy, amint és ahogy jónak láttam; a körülmények, melyek erősebbek voltak nálamnál, alkották az akadályt, én elvégre is csak egy ember vagyok. Egy dolog azonban teljes megnyugvást ad: egyetlen, soha el nem árult célom az volt és maradt váltig, hogy hazámnak, nemzetemnek szolgáljak a kultúra terén teljes akaraterőmmel és egész szívemmel. Egészen tudatosan kezdtem a küzdelmet két karddal. Az egyikkel a nemzet nyelvén befelé harcoltam, a másikkal idegen nyelven kifelé, az utóbbival — bár szerény területen — annak az elismeréséért, hogy van magyar kultúra, mely helyet követelhet és követel is az emberiség egyetemes kultúrájában!”

A kiállítás nagy sikere arra ösztönözte, hogy 1898_ban közkézre adja Az ősfoglalkozások, Ha. lászat és pásztarélet című munkáját. Ezzel újabb országos méretű kutatást indít el (18—20. kép). Az eredményt a párizsi világkiállításon is bemutatja, hol osztatlan sikert arat vele. A franciák különben is megbecsülték, nemcsak mint tudóst, hanem mint politikust is. Ismerték a századvégi munkásmegmozdulásokkal kapcsolatos tevékenységét, tudták, hogy szimpatizál a Párizsi Kommünnel. 1900-ban a francia kormány a Becsületrenddel tünteti ki munkássága elismeréséül.

20. kép. A mén ledöntése, Herman Ottó megfejtésével

37