Walterné Müller Judit (szerk.): Több mint élettörténetek. Sorsok. A magyarországi németség kollektív büntetése a második világháború után, baranyai visszaemlékezések és tárgyak tükrében (Pécs, 2009)
Amikor Bicsérden laktunk az ’50-es években, volt még egy nagy meglepetésünk. A keresztapám Erdősmecskén tanácstag volt, és ide jött a bíróságról egy levél, hogy keresik a Molitor Jánost, aki ki lett telepítve Németországba. Keresztapám akkor mondta, hogy visszaszöktek Magyarországra, most Bicsérden élnek. Akkor értesítették a bicsérdi tanácsot, hogy küldjék be a bíróságra apámat. Fogalma sem volt, hogy miért hívatják, de persze bement. Igazolnia kellett magát, majd a következőket mondták: "Amikor önöket kitelepítették, a rendőr elvette magától a pénzt meg a pénztárcát. A rendőrt akkor lecsukták, letöltötte a büntetését. Itt a pénztárca meg a pénz, a bíróság nem akarja tovább őrizni. Visszaadnánk inkább. De itt van a jegyzőkönyv is, ha tudna mondani valamit, hogy is történt az akkor." Apám erre elmondta. Abíró meg is kérdezte: "Ennyi idő után hogy lehet, hogy szóról szóra el tudja mondani, szinte úgy, ahogy az a jegyzőkönyvben áll?" Apám azt válaszolta, hogy amíg él, ezeket el nem felejti. És akkor, négy év után, visszakapta a pénztárcát, benne a pénzzel. Most is őrzöm, a fiamnak adtam, tegye el emlékül, örökségbe. A pénztárca Rácmecskén az 1930-as években a Molitor-kocsma, illetve ház előtt. Középen a nagypapa, Molitor Ferenc kocsmáros, mellette a nagymama, Rézi néni. A család az 1947 szeptemberi kitelepítés után már nem költözött vissza Erdősmecskére. 13
