Walterné Müller Judit (szerk.): Több mint élettörténetek. Sorsok. A magyarországi németség kollektív büntetése a második világháború után, baranyai visszaemlékezések és tárgyak tükrében (Pécs, 2009)
Gyuri bácsi Született: Molitor György Rácmecske (ma Erdősmecske), 1934. február 05. 1947-ben telepítették ki családjával Németország akkori szovjet zónájába. Saját szavait idézve, úgy emlékszik mindenre, mintha tegnap lett volna. Jelenleg Pécsett él családjával. "A pásztoremberek nappal hajtották ki a jószágot a legelőre, minket éjjel vittek el, vissza se tudtunk nézni, mit is hagyattak velünk itt. Volt egy nemzeti színű zászlónk, amit március 15-én a kocsmánkra mindig kiraktunk. Amikor Pesten átment velünk a szerelvény, apám kilógatta, hogy lássák, itt "magyarokat" visznek. És mégis azt mondta kint apám: Mi Magyarországon születtünk, nekünk ott a helyünk, visszamegyünk.. 1944-ben elvitték a férfiakat és nőket "málenkij robotra". Az én szüléimét is elvitték Pécsváradig, de kijött oda az akkori főispán, aki a nagypapát ismerte. Kérdezte tőle, hogy mit keres itt, mire a nagypapa mondta, hogy a fiát meg a menyét viszik. Erre a főispán azt mondta, hogy akkor őt is vigyék. Kiadta, készítsenek névsort, hogy ki nem volt tagja a Volksbundnak. Aki hallotta a nevét, kiléphetett, így édesapám és édesanyám megmenekültek. A svábokat összeterelték, kihajtottál?: őket a véméndi Trefort pusztára. Mihozzánk akkor még nem nyúltak, mert a szülők magyar nemzetiségűnek vallották magukat 1941-ben a népszámláláskor. Ez így is volt 1947. szeptember 12-ig. Addig megvoltunk a házunkban, kocsmánkban, volt föld, egy cséplőgép. De aznap éjjel fél 12-kor jött a rendőrség: "30 percük van, 20 kg élelem, 80 kg ruha, csomagoljanak össze, a többi marad." Apámtól mindjárt követelte a pénzt. Volt egy bőrpénztárcája apámnak, abban 220 Ft volt, azt a rendőr magához vette, és amíg ml csomagoltunk, amerre apám ment, puskával kísérte. Jött a teherautó, levittek az állomásra bennünket ötünket: édesapám, édesanyám, nagymama, a húgom és én. Az édesapámat bekísérték az irodába. Aranyat, értéket, pénzt kértek tőle. Persze gondolták, itt a kocsmáros, itt van most pénz. Édesapám mondta, hogy nincs, mert a rendőr már elvette. Megkérdezték, hogy mer ilyennel vádolni. "Sajnos ez történt. Volt 220 forintom, nem volt név a pénztárcán, de annyit tudok mondani, hogy csupa tízes volt, közülük egy foltos, és mindegyik írása egyfelé mutat." Lehozatták a rendőrt, aki először neki akart menni apámnak, de azt nem engedték. Kikutatták, és megtalálták nála a tárcát a pénzzel és a foltos tízessel. Aztán fölvették a jegyzőkönyvet, minket meg bedobtak egy marhavagonba. A kitelepítésnél az számított, hogy melyik ház kellett a telepeseknek, hogy honnan volt mit elvenni. Erdősmecskéről 35 családot telepítettek ki, ebből 15 volt, ahol a népszámláláskor magyarnak vallották magukat. De mindegyiknél nagybirtok, tele padlásjószágok... Minket egy Drezda melletti községbe helyeztek, ott a kocsmának egy helyiségét kisajátították, abban a nagymama testvérének családjával laktunk együtt. Ez volt a két családnak a konyha, ebédlő és háló Gyuri bácsi ma, otthonában. 11
