Begovácz Rózsa – Burján István – Vándor Andrea: Baranya népművészete (Pécs, 2008)

Lakásbelső,bútorok

oldala átlyukasztva a guzsaly betűzésére), megbecsült bútordarab volt parasztságunk körében. Az egyedi darabokként készült, keményfából faragott támlásszékek a paraszti bútorkultúra legszebb darabjai. Hasonlókat találunk egész Közép-Európában, ám valójában a Dunántúl déli részére jellemzőek. Inkább díszként, Szék / Itsz. 52.997.1 / m: 84 cm / sz: 44 cm / Sellye tiszteletbeli helyként, mint állandóan használt bútordarabként szolgáltak. A támlásszékek a nagy történeti stílusok (barokk) úri bútorainak népi vetületei. Számtalan változatuk ismeretes, az egyszerű, csak körvonalakkal díszített példányoktól a barokkos csigákkal zsúfolt darabokig. Amikor a házbelső átalakult, és a szék valóban használati tárgy lett, az egyedi, nehéz, kemény fából készített faragott támlásszékeket az uniformizált manufaktúrák készítette, esztergált, fonott ülőlapú székek váltották fel. Számos székkészítő működött Ófaluban. A padok szerepe különösen a tisztaszobában elsődleges, fontosabb, mint a székeké; általában a sarokba tolva állt kettő vagy ritkábban a szoba hossztengelyében egy ablak vagy több ablak alatt. A sarokpadok legtöbbje támlás. A tömör karfák a templompadok barokkos kivágásait utánozzák. A karfás változatból alakult ki az ún. rengő. Az ülőke két szélére merőleges oszlophoz csuklós szerkezettel kapcsolódnak a támlába csapolt karfák. Helyük az ágy előtt volt. A csukló segítségével a támla átbillenthető az ülőlap másik oldalára. Nappal a támla az ágy oldalán állt. Éjszakára a csecsemőt vagy a kisebb gyermeket a padra fektették , és ekkor a támlát átfordították a külső oldalára, ami megakadályozta, hogy a gyermek leessen. A korábbi időkben az ágynak főként az ágynemű tárolása volt a rendeltetése. A felhalmozott ágyneműből alakult ki a magas19