Vándor Andrea (szerk.): Múzeumi kalauz. A Janus Pannonius Múzeum és a Kanizsai Dorottya Múzeum - Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának gyűjteményei (Pécs, 2008)

Képző- és Iparművészeti Osztály

montírozása révén kifejlesztett „konstruktív szürrealista sematika". (György Péter és Pataki Gábor újabb, pontosított olvasatában „tematika".) Vajda e módszert alkalmazva 1937-ben rajzsorozatot készít két portré, szentendrei architektonikus részletek és egyházművészeti jelek, ornamensek valamint a szuprematizmus tiszta formáit idéző síkmértani idomok fölhasználásával. Ezeket a kompozíciókat az egyetemes harmónia jegyében fogant, áttetszőén tiszta világrend képzete, az ikonok transzcendens állandóság-eszménye, és a konkrét formákhoz való érzéki kötődés rendezi képpé. A sorozatnak a „Barátok"-kal (1937) egyenértékű, spirituális és szenzuális tökéletes egyensúlyát sugalló darabja a Dr. Kunvári Bella gyűjteményének részeként múzeumunkba került rajz, amin Vajda saját arcképét és a síron (Vajda Lajos 1908-1941) túl is kitartó rokon, kolléga és barát, Bálint Endre (1914-1986) portréját írja egymásba. Egy év múlva már csak az érzelmi kötődés marad: a harmonikus világkép visszavonhatatlanul és jóvátehetetlenül összeroppan, a Vajda életművet félelmes és kavargó formák örvénye szippantja magába.

Forgács-Hann Erzsébet (1897-1954): Piéta, 1948 k.

bronz, 24 cm, j.n. Itsz.: 72.173 dr. Gegesi Kiss Pál gyűjteményéből.

A cím egy meghatározott transzplasztikai cselekvés-összefüggésre, s ennek tradicionális ábrázolásmódjára utal (előzetesen ismert hivatkozási keret gyanánt), melyet a szobor sajátos módon ír át, a szcenikus, narratív struktúrát autonóm, absztrakt formává oldva. A „kettős alak" - a művész egész életművét átívelő -117