Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
betelepülők, katonák, később a romanizált lakosság különböző kőemlékeken: sírsztéléken, sírköveken, síroltárokon, szarkofágokon sírfeliratban emlékezett meg az elhunytról, sok esetben verses formában. A kőfaragványokon gyakori a kocsiábrázolás, mely mindenképpen párhuzamba állítható az előbb említett kocsis temetkezésekkel, illetve a halál túlvilágra történő utazásként való felfogásával. A 2-3. században a Római Birodalom egész területén kielégítő módon meg nem magyarázható rítusváltás történt: általánossá, majd kizárólagossá vált a csontvázas temetkezés. Pannóniában a 2. században jelentek meg az első szarkofágtemetkezések, a 3. században pedig egyre nőtt a temetők csontvázas sírjainak száma. Az elhunytat földsírba vagy téglákból épített lapos- illetve nyeregtetős sírépítménybe temették. A téglasírokat sok esetben kivakolták. Késő-római csontvázas temetőt tárt fel Radnóti Aladár a pécsi Regős utcában, 1940-ben. A sírok vezetékfektetéskor kerültek elő, így az ásatás leletmentés volt. A részletes írásos dokumentációt már sírrajzok is kiegészítették, a korban használt sablonlapok felhasználásával. Ez a rajzdokumentáció elkészítését ugyan felgyorsította, de nem pótolta a pontos, 1:10 arányú részletes sírrajzokat. A keresztény vallás elterjedése, majd kizárólagossá válása megváltoztatta a temetkezések képét is: A Pécsett előkerült nagy sírlétszámú római kori temető északi oldalán, a Mecsek déli lejtőjén a csontvázas rítusú tégla- és földsírok között a 4. század második felében megépültek azok a sírkamrák és sírkápolnák, melyek egyedülálló volta a pécsi ókeresztény temetőt világörökségi rangra emelte. A káptalani épülettől keletre előkerült, különleges építészeti jelentőséggel bíró Cella Septichora régészeti feltárását Török Gyula műzeumigazgató végezte, míg a műemléki feltárást és rögzítést Gosztonyi Gyula gépészmérnök, székesegyházi uradalmi mérnök. A kora-középkori Magyarország temetőire kettősség jellemző: Az Alföldön -főleg a Felső- Tisza vidéken- előkerült soros sírelrendezésű, gazdag leletanyagú temetők a honfoglaló magyarság fegyvereseinek és hozzátartozóinak Bronz kocsidísz, Kozármisleny Rákóczi u. 37. Kr. u. 2. század, m.: 27,6 cm, sz.: 17 cm, bronz szoborcsoport, középen Bacchus, két oldalán egy faun és egy satyr. Janus Pannonius Múzeum, Régészeti Osztály, Kiss Attila 1969-es leletmentése, ltsz.: R.71.4.1. Bronze chariot ornament, Kozármisleny, Rákóczi St. 37, Second century AD. Ht.: 27.6 cm, W.: 17 cm, Bronze sculptures, Bacchus in center, a faun and a satyr on his two sides. Janus Pannonhis Museum, Archeology Division, Attila Kiss 1969 rescue excavation. Inv. nr.: R.71.4.1. Kiss in Kozármisleny. After World War II the demand for archeological documentation increased, as a result of which precise drawings were added to the text and photograph documentation of the carefully unearthed graves. This was necessary because, for one thing, the excavation of a grave also means its destruction, as after documentation the material and bones are removed. The bronze and iron castings unearthed and precise documentary drawings make it possible to reconstruct the chariot buried in the grave, for which contemporary drawings and chariot remains unearthed elsewhere provide the basis. Italian immigrants to the region and soldiers (and later the Romanized local population) remembered their deceased in a variety of stone memorials: sepulchral steles, tombstones, sepulchral altars and inscriptions on sarcophaguses, often set in verse. Depictions of chariots are common on the stone carving, which clearly parallels the above-mentioned custom of burial with chariot, as well as the notion of death as a journey to the afterlife. In the second and third centuries an as yet not satisfactorily explained change in ritual takes place throughout the Roman Empire: skeletal burial becomes general and eventually universal. In Pannonia the first sarcophagus burials appear in the second century, while in the third century the number of skeletal graves in cemeteries continuously increases. The deceased were buried in earthen graves or in brick sepulchral structures with flat or gabled roofs. The brick tombs were often plastered over. A Late-Roman skeletal cemetery was unearthed by Aladár Radnóti at Regös Street in Pécs in 1940. The graves were discovered during the laying of a pipeline, thus the project was a rescue excavation. The detailed written documentation was supplemented by drawings of the graves, using standardized forms in use at that time. Although this accelerated the preparation of the drawings, it was no substitute for precise, detailed grave drawings on a 1:10 scale. The spread and eventual complete takeover of Christianity changed the outlook of burials again: among the skeletal brick and earthen graves unearthed in large numbers from the Roman-era cemetery on the southern slope of the Mecsek north of Pécs are the late fourth-century burial chambers and sepulchral chapels whose unique nature caused the Pécs Paleo-Christian cemetery to be added to the World Heritage List. Archeological excavation of the Celia Septichora, a structure of particular architectural importance discovered east of the capitular building, 24
