Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)

történeti szakaszban valamint a záró „Kunstund Raritátenkammer”-ben tűnnek fel történetének és gyűjteményének elszórt mozaikjai?

A „hivatalból” képekkel (műalkotásokkal) foglalkozó szakágazat múzeológusai úgy vélték, hogy gyűjteményük integritását megó'rizni, ugyanakkor a kiállítás központi témájához „a kép, mint a halál metaforája” gondolat jegyében kapcsolódni legjobban úgy lehet, ha az adományozó gyűjtők egyikének állítanak emléket, a múzeumra hagyott gyűjtemény rekonstrukciójával (egykori integritásának időleges helyreállításával) és a gyűjtő kéziratban maradt visszaemlékezéseinek közreadásával. Tamás Henrik (1879-1960) műgyűjtő, mecénás, galérista gyűjtői, kiállításszervezői tevékenységének földolgozására Anghy András vállalkozott. A külön megjelentetett dokumentum kötet előszavában Walter Benjáminra hivatkozik: „A gyűjtés a '/^gyakorlati emlékezés egyik formája'/a”. Ez a mondat kapaszkodót jelent a múzeum és a múzeológus létének értelmét firtató, önvizsgálattal felérő kérdések megválaszolásakor, hiszen „a gyűjtemény, ahogy tulajdonképpen a múzeum is identitáskonstrukció.”, - olvashatjuk ugyanott. *

Mészáros László: (1905-1945?) Tamás Péter (1920-1944) arcmása, 1931 k., gipsz, 27 cm, j.n., Tamás Henrik gyűjteményéből, Művészettörténeti Osztály, ltsz.: 60.112

Mészáros László: (1905-1945?): Tamás Dénes (1924-1945) arcmása, 1931 k., gipsz, 24 cm, j.n., Tamás Henrik gyűjte ményéből, Művészettörténeti Osztály, ltsz.: 60.113

László Mészáros: (1905-1945?): Péter Taviás (1920-1944) mask, со. 1931, plaster, 27 cm, n.s., Henrik Tamás collection Art History Division, Inv. nr.: 60.112

László Mészáros: (1905-1945?): Dénes Tamás (1924-1945)mask, ca. 1931, plaster, 24 cm, n.s., Henrik Tamás collection, Art History Division, Inv. nr.: 60.113

Gauguin, turning his back on European civilization, entitled the 1898 picture which constituted his intellectual last will.

Is it necessary to explain here why the structure of the exhibition (detailed below and also shown on the map) lacks one of the most important historical disciplines linked particularly closely to the image, art history, or why it is only in the introductory, institutional history section and the closing “Kunst- und Raritätenkammer” that scattered mosaics of the museum’s history and collections appear?

The museologists in the discipline dealing “officially” with images (works of art) were of the opinion that the best way to preserve the integrity of their collection while also joining the central theme of “image as metaphor of death” would be to construct a memorial to one of the donating collectors, reconstructing the collection bequeathed to the museum (temporarily restoring its former integrity) and publishing the surviving manuscript of the collector’s memoirs. András Anghy undertook the compilation of the work as collector and exhibition organizer of art collector, patron and gallery owner Henrik Tamás (1879-1960). The foreword of this separately published document cites Walter Benjamin: “Collection is one of the forms of practical remembrance.” This statement signifies a starting point for answering the introspective questions on the meaning of existence of the museum and museologist, since “the collection, and in fact the museum itself, is an identity construction,” as noted in the same text. *

Oddly, despite being almost contemporary there are no available photographs of Henrik Tamás, nor of his children. The lobby of the Museum Gallery exhibition displays busts of the collector’s two sons, Péter and Dénes, who died in World War II, which works were made by a similarly “lost” sculpture, László Mészáros. Henrik Tamás made this donation in 1959 in memory of his sons. Thus they too changed from individuals to objects of the collective memory, embodied in their image. The ancient idea of embodiment in an image and its necessary nature as commemoration was later confirmed by history. Belting’s hypothesis on the archetype of the image (also confirmed by archeological finds - Jericho, Ain Gazhal, Egyptian mummification) is supported by these images, which cross the threshold to the death cult independent of the intentions of the artist or client: “The medium in the death cult is paradigmatic. The lost body of the deceased is replaced by an image by

14