Maráz Borbála: Marcus Aurelius bronz császárportré a római kori Lugioból. (Pécs, 1997.)

A IV. század elején, Diocletianus és Constantinus császárok idején a limest a keleti barbár népek újabb fenyegetése miatt átszervezték, az erődöket és őrtornyokat sűrítették. A dunai limes mentén, a mai DUNASZEKCSŐ belterületén állt a római korban LUGIO auxiliáris tábora. A római erőd a Duna jobb partját kísérő löszhátság legmagasabb pontján, a Várhegyen, közvetlenül a Duna mellett létesült. A partomlások következtében az erődnek már több mint a fele megsemmisült, és csak a nyugati, mintegy 170 m széles része maradt meg. Az északról jövő limes-út a tábort nyugat felől kerülte meg, és a déli oldalon kanyarodott a tábor területére. A lugioi katonai tábor valószínűleg a Kr.u. I. század végén épült. Ekkor a légiókat a dunai limesre helyezték át és több auxiliáris tábort is létesítettek. A II. és III. században itt állomásozott a cohors VII Breucorum csapattest és a legio II adiutrix egy része. Lugio jelentőségére utal az az esemény is, hogy Diocletianus császár 293. november 5-én két rendeletét itt adta ki. A késő római korban a dunaszekcsői tábor addigi neve, a Lugio eltűnik, és a IV. században Florentia formában jelenik meg. Ennek a névváltozásnak az okát nem ismerjük. A római korban a fontosabb dunai átkelőhelyeknél balparti erődök is épültek a katonai táborokkal szemben. Lugioval átellenben, a Duna balpartján a késő római korban épült CONTRA FLORENTIAM hídfőállása (a mai Dunafalva határában). A kéttornyos ellenerőd maradványai alacsony vízálláskor emelkednek ki a vízből. Az 59x85 m alapterületű ellenerőd talán hadikikötő is volt. Innen indult ki egy út a mai Szegeden át a Maros mentén Dacia provincia felé. A Marcus Aurelius császárt ábrázoló bronz portrét 1974 szeptemberében találták a dunaszekcsői Várhegyen, víztároló építésekor. Az ezt követő régészeti feltárással sikerült megállapítani, hogy a szobor a római katonai