Ecsedy István - Kemenczei Tibor - Kovács Tibor: A bronzkor kincsei Magyarországon Időszaki kiállítás katalógusa (Pécs, 1995)

A bronzkor Magyarországon - A középső bronzkor: a virágkor (Kovács T.)

sokszínű, produktív fémipara miatt. Ebben ugyanis ötvöződtek a korábbi helyi (koszideri típusú) és az új fémművesség (halomsíros kultúra) forma- és mitaelemei (16-18. tábla). Ezekből is merítve, az invenciózus pilinyi ötvösök a használati tárgyak több új típusát fejlesztették ki, mint pl.a méltóságjelvényként szolgáló (?) kétkarú csákányt (21. tábla), áttört borotvát, nagyméretű áttört csüngőt (17. tábla) és a gyakorlatban használt bronztárgyak miniatűr változatait. Szerencsésnek mondható, hogy e sajátos formakincséi fémművességről nemcsak a rimaszombati (Rimavska Sobota) típusú bronzkincsek, hanem a pilinyi kultúra hamvasztásos sírjaiból származó szépszámú bronzlelet révén is képet kaphat a kutatás. A halomsíros kultúra életének késői szakaszában — a Kr.e. 12. század folyamán — változások történtek a törzsterület nagy részén. Több helyütt új települések jöttek létre, a korábbinál szélesebb körben terjedt el a halom alá temetkezés szokása, továbbá, kisebb lokális különbségek mellett, egységesebbé váltak a kerámiaművesség, különösen pedig a fémművesség produktumai. Mindezt igen jól példázzák a Balatont északról szegélyező Bakony hegység e korból származó emlékei. A főleg pásztorkodásból élő lakosság ekkor népesítette be először a hegyvidék magasabban fekvő lankáit, fennsíkjait. Sok tucat halomsírt regisztrált e vidéken a régészeti kutatás. A feltárt halmok némelyike alatt több halott pihent. Lehet, hogy ezek családi temetkezőhelyek voltak. Ugyanis a karddal, lándzsával vagy ún. szárnyasbaltával eltemetett harcos mellett karpereccel, hullámosszárú tűvel, különböző csüngőkkel felékszerezett nők sírjai voltak. Említést érdemel, hogy a halomsíros kultúra magyarországi területéről kincsleleteket nem ismerünk. Annál több raktárlelet került elő ÉszakMagyarországon a berkeszi kultúra és keleti szomszédja, a Lapus kultúra területén, amelyeket Felőr/Uriu-Ópályi típusú kincseknek (19. és 22. tábla) nevezünk. A berkeszi kultúra a felsőszőcsi (Suciu de Sus) kultúrát követte, kialakulásában a dél-erdélyi Noua és a halomsíros kultúra játszott szerepet. Településeinek és temetőinek szakszerű kutatására alig került sor, az Alsóberecki mellett feltárt 28 temetkezésen kívül csak néhány hiteles síregyüttesből ismerünk olyan bronzokat, amelyek megfelelői a raktárleletekben gyakoriak: egy keleti típusú tőr markolattöredékét Berkeszről, köpüs lándzsahegyet, tűt és bronzgombot Szakolyból. Több mint száz kincs ismert ebből a korszakból a Felső-Tisza és Észak-Erdély területéről. Az ezekben előforduló tárgyak formája és díszítése sokféle hagyomány összeolvadását tükrözi: a helyi tradíció a szomszédos pilinyi kultúra és a Noua kultúra révén közvetített keleti fémművesség hatása mellett fejlődött, és számos közép-európai tárgytípus is megjelent. A bronzkincsek leggyakoribb tárgyai a korongos fokú csákányok, a szárnyas vésők, a köpüs lándzsahegyek, a nagy karvédő tekercsek, különböző spirális karkötők és vésett mintájú karperecek, valamint a bordázott markolatú sarlók. Az aranykincsek spirális végződésű, sima vagy bordázott díszú karpereceket tartalmaztak (22-23. tábla). A berkeszi és a Lapus kultúra önálló életének valószínűleg a Kárpát-medence déli részéből észak és kelet felé vándorló csoportok vetettek véget (9. kép). Ez az esemény válthatta ki az Uriu-Opályi típusú bronz- és aranykincsek földbe rejtését is.