Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 4./1988 ősz (Pécs, 1988)
A szlavóniai magyar népcsoport statisztikai adatai 1900-1981-ig
nem a megyében készültek, valószínű búcsújáróhelyeken vásárolták őket. A 88.2,1 leltári számú képen a fehér háttér előtt látható Szűz Mária sötétkék, zöld ujjú ruhában, hosszú haján fehér fátyol, karjában a mezítelen gyermek Jézus. Kettőjük összehajló fejét közös glória övezi. A kompozíciót Mária dúsan redőzött piros palástja valamint a kép felső jobb és bal sarkába festett piros rózsaszál fogja össze. (Profilozott, feketére festett puhafa keretben) Figyelemreméltó a kép kultusztörténete. Másolatának mint kegyképnek tisztelete az ellenreformáció idején bontakozott ki. Az 1610-es években Passauból indult el, onnan terjed át egész Ausztriára és a Habsburgok fennhatósága alatt álló területre, így Magyarországra is. A kegykép változatai ezért ismertek néhány neves magyar búcsújáróhelyünkről pl. Bodajk, Turbék, Csobánka templomaiból. Az üvegkép föltehetőleg a 19. sz. közepén dél-csehországi műhelyben készülhetett. A 60.255.1 Itsz. kép két mezőre oszlik. Alul a földi térség érzékeltetésére a háttér sárga színű. Középen egy dombon magasodik a márla-zell! templom. Baloldalt a bajorok és osztrákok népszerű patrónusa, Szt. Lénárd látható, püspöki ruhában és süvegben. Kezében attribútumai: pásztorbot és rablánc, lábnál tehén ül. Fogolykiváltó, jószágoltalmazó, betegségben gyógyító védőszentként tisztelték. A kép másik részén Szt. Flórián, az egykor Norricum (Felső Ausztria) területén mártírhalált halt légionárius látható, ő a tűzzel bánók - fazekasok, kovácsok, pékek stb. — védőszentje. Kultusza a 17 — 18. századi német betelepítéssel honosodik meg magyar földön. Flórián római katonaként áll előttünk. Piros sisakja, zászlója, palástja vértanuságára utal. Egy lábánál álló ház tüzét dézsából öntött vízzel oltja. Az égi „szférában" felhőn trónol a mária-zelli Madonna. Két oldalán egyegy szabadrajzú, bimbós-csokros virág-kompozíció látható. A megformálás részletei alapján a kép az 1800-as évek közepéről Sandl-ból származik. Valószínű Mária-Zellben vásárolták. 1960-ban Németiből került a múzeum birtokába. Dr. Imre Mária A szlavóniai magyar népcsoport statisztikai adatai 1900-tól 1981-ig A századforduló előtti időszakról nincsenek megbízható adataim arra vonatkozóan, hogy a mai Horvát Szocialista Köztársaság területén milyen tétszámban éltek magyarok. Az Iskolarendszer és a művelődés helyzetével az akkori magyarországi illetékes szervek is csak az 1890es évek után kezdtek foglalkozni. Hegedűs Lóránt volt az első, ak! statisztikai adat gyűjtésére indult el a területre, hogy hol vannak nagyobb magyar települések, van-e magyar Iskola, tanító és pap, aki a területen élő magyarok anyanyelvét gondozza. Arra Is kíváncsi volt, hogy a XVIII. sz. végén elkezdődött magyar kivándorlás a Dráván túlra milyen arányban és hová vezetett. Hol telepedtek le az 1848 után csoportosan kiköltöző baranyai, somogyi, zalai, tolnai magyarok. Hegedűs Lóránt a Budapesti Szemlében leírja a csoportos kivándorlás okát Is, és azt is, hogy Fejér, Győr, Vas és Veszprém megyékből 3700-an vándoroltak ki — s ezzel szemben Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyéből csak 747 magyar volt a kivándorló. A kivándorlás több irányban történt, Szlavónia területét Is érintette. A magyar zsellérek, cselédek uradalmakban vállaltak munkát, a birtokos parasztokat pedig a földvásárlás lehetősége vonzotta a szlavón földre. A hivatalos statisztika (1900. évi horvátországi népszámlálás, I. Kósa LFllep A: Magyar Néprajz Lexikon 5. köt.) 90 180 magyart Jelöl: ennyien éltek Horvátországban. Hegedűs Lóránt ugyancsak az 1900as népszámlálási adatokra támaszkodott, de ő csak 83 609 főnyi magyarról Is írt (Budapesti Szemle, 1905). Megyék szerint a magyarok létszáma a következőként alakult: Belovér—Kőrös m megyében 14 047 magyar élt
