Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 3./1987 ősz (Pécs, 1987)
A rubin
A RUBIN „Virág, állat szépsége a múlandóságé, a drágakő szépsége ellenben az emberi mértékkel mért örökkévalóságé." Dr. Koch Sándor ,,A drágakövek az ásványország virágai .. . Hosszú nemzedékek során át idegződótt belénk csodálatuk . .. Szépség, ritkaság, keménység, ez a három tulajdonság emeli drágakővé Földünk egyes ásványait az emDerek szemében." (Dr. Koch Sándor) 1 E csodálatos ásványországba szeretném elkalauzolni a Tisztelt Olvasót, Földünk egyik legértékesebb drágakövének, a rubinnak bemutatásával. A rubin elnevezés a latin rubens — piros szóból származik. Az ásványtan rendszerében pedig a korundcsoport tagja. 2 Ez a kristályos szerkezetű ásvány a természetben a világos rózsaszíntől a barnás bordóig sokféle színárnyalatban előfordul. A legértékesebbnek tartott ún. galambvérszínű változat hibátlan, 3 Karátnál (1 Karát = 0,2 g) nagyobb példányai igen ritkák, s ezért igen drágák. Az 1930-as években pl. egy 3 karátos rubin egy ugyanolyan gyémánt árának kb. a tízszeresébe került. Viszont a zavaros, foltos belsejű kövek aránytalanul olcsóbbak voltak. 3 Rubinlelöhelyek minden földrészünkön találhatók (Norvégia, Tanzánia, Kenya, USA, Ausztrália stb.).. de a legjelentősebbek, s egyben legősibbek Ázsiában vannak. (Burma, Thaiföld, Sri Lanka (Ceylon), India). Innen a rubin kereskedelem útján került az ókori és középkori birodalmak, országok uralkodóinak, főpapjainak, gazdagjainak kincseskamrájába. A tűzpiros rubinok hihetetlen keménységét természetfeletti erőkkel magyarázták az emberek, s az idők folyamán különféle legendák, babonák fűződtek hozzá. Egy — feltehetően i. sz. 6. századi — hindu népmese szerint Aszur istent ellensége, Lanki király megsebesítette, s a testéből hulló vércseppek a folyókban rubinná változtak, „mesebeli lángokkal világították be a sötétséget s mint az arany fénye, belső tüzű sugaraikkal beragyogták a vizet.'"' 1 A középkori Európa ásványtani ismeretei igen érdekes képet mutatnak. Egyes mohamedán szerzők már az i. sz. 8—9. században meglepően pontos ismeretekkel rendelkeztek az akkor ismert ásványokról. Az „Aristoteles ásványkönyve" néven ismert 8. századi mű (szerzője valószínűleg az arab Ibn Ishak) a rubint és a zafirt a „jakut"nak nevezett ásvány változataiként említi, vagyis igen helyesen egy ásványtani csoportba sorolja őket. Álbiruni pedig elsőként határozta meg a drágakövek fajsúlyát. (A rubin fajsúlya: Álbiruni -3,85; mai érték -3,97-4,05 g/cm 3 ). 5 Ezek az ismeretek néhány évszázad leforgása alatt feledésbe merülhettek. Theopnilus Presbyter (12. sz.) „Schedula diversarum artium" című műve és Albertus Magnus (1193-1280) „De mineralibus" cimű munkája a drágakövek tekintetében a babonák talaján áll. Mindketten úgy tudják, hogy a kristály nem más, mint jéggé dermedt illetve megszilárdult víz. Theophilus a drágakövek szétvágására az alábbi módszert javasolja: „...végy egy kétvagy hároméves kecskebakot, kösd öszsze a lábait, vágj a melle és a hasa között egy nyílást, azon a helyen, ahol a szív van, és tedd bele a kristályt, hogy az a vérében álljon, amíg megmelegszik. Ekkor azonnal vedd ki, és vágd, amilyenre akarod, amíg még meleg. " li Albertus Magnus szerint a karbunkulus kő (— a rubin, s talán egyéb, piros színű kövek elnevezése a középkorban) a legértékesebb az összes drágakövek között, s biztos szer minden méreg ellen. Darabkái a sötétben úgy izzanak, mint a parázs. 7 A babonás hit szerint minden hónapnak volt egy szerencsét hozó köve. Ezeket az emberek talizmánként viselték. A rubin a december 8 (egy másik változat szerint a július 0 ) hónapköve volt; mégis, a középkori jelképrendszerben elsősorban a hatalom és gazdagság szimbóluma lett, társaival, a gyémánttal, a zafírral és a smaragddal együtt. Egyegy ritka rubinpéldány birtoklásáért fejedelmek versengtek egymással. Marco Polo (1254-1323) Ceylon szigetéről eképpen tudósít: ,,A sziget királyának birtokában van a világ legszebb és legnagyobb rubinja, amit ember valaha látott és látni fog. Rögtön elmondom, milyen: körülbelül tenyérnyi hoszszú és karvastagságú;, semmi sem nyújt hozzá hasonló ragyogó látványt. Teljesen salaktalan, és vörös, mint a tűz. Értéke akkora, hogy pénzben alig lehet kifejezni." A Nagy Kán (Kubiláj) mindent megadott volna, hogy megszerezze a ceyloni uralkodótól, de az így válaszolt: a világ semmi kincséért sem adná, mert őseitől maradt rá, és úgy kívánja az igazság, hogy ő
