Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 2./1987 tavasz (Pécs, 1987)

Emlékezés Ladányi Imrére

Emlékezés Ladányi Imrére Élénken emlékszem az idős emberre, amint az augusztusvégi forróságban szinte araszolva, fújtatva tette meg az utat a Káptalan utcában múzeumtól múzeumig. Csak a testét törte meg az idő, szelleme friss és nyitott maradt. Növekvő erőfeszítéssel, de változatlan figyelemmel nézte végig a Modern Magyar Képtárban a XX. századi magyar festészet klasszikusait, majd váratlanul lelkesen, élénken reagált az éppen átépítés alatt lévő Martyn Ferenc Múzeumban látottakra. Más szemmel nézett mindent, mint általában a látogatók. Részben azért, mert azok, akik immár elindultak a halhatatlanság felé vezető úton, neki még személyes ismerősei voltak, akiktől sokat tanult fiatal éveiben, s akikről maradandó emlékeket őriz. És nemcsak a kortárs szemével néz, hanem a festő szemével is. Olyan festőével, aki évtizedek óta hazájától távol él, más léptékekhez, értékekhez, más világhoz szokott. Annál meghatóbb volt, mikor a Szabadság úti kiállítótermekben, amelyekben az egészen fiatal nemzedék műveit is sorra végignézte — ezek egyébként nem nyerték el a tetszését, egyiküket sem találta igazán eredetinek — igazi meglepetéssel fedezte fel az utolsó, legkisebb helyiség fölött saját nevét, majd a falakon a grafikáiból rendezett kamarakiállítást, 1986. júliusában és augusztusában sokkal nagyobb, reprezentatív bemutatókon a Magyar Nemzeti Galériában és a Kecskeméti Galériában ismerhette meg munkáit a közönség. Pécsi kirándulása mögött is egy itteni kiállítás lehetősége húzódott meg, amely kiállítóhely hiányában végül is elmaradt de a tervek közt változatlanul szerepel Ittjártakor mintegy 30 db kollázst és 5 db festményt ajándékozott a Modern Magyar Képtárnak. A viszontlátás és a leendő kiállítás reményében utazott el. Hamarosan üzenet érkezett tőle: arra kért, hogy küldjünk neki felvételeket pécsi kamarakiállításáról. Majd "a következő hír azután, hogy megkapta a fotókat, halálhíre volt. Igy hát nemsokkal találkozásunk után pont került egy hosszú, térben és időben nagy távolságokat átfogó, benyomásokban, élményekben, munkában gazdag életút végére. Az életút 1902-ben Kecskemétről indult, ahol tisztes iparoscsalád harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Ladányi Imre A család előbb Ujkécskére, majd Egerbe költözött, ahol elemi majd középiskoláit végezte a művész. 1920-tól a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásán folytatta tanulmányait, mert a természettudományok is érdekelték, és mert festőként is biztos anyagi alapokra kívánt támaszkodni. 1927ben már mint végzett orvos Berlinbe ment bőrgyógyászatot tanulni mert mint önéletrajzában írja, „ez a legvizuálisabb orvosi szak". A 20-as évekbeli Berlin színes és forrongó életében gyorsan megtalálja a tájékozódás legbiztosabb szálait. Rendszeres látogatója lesz a Der Sturm galériájának, amelyet Herwarth Waiden író, kritikus vezetett. Der Sturm címmel jelent meg az ő szerkesztésében az az irodalmi folyóirat is, amely a közép-európai írók költők és drámaírók mellett az avantgárdé képzőművészek számára is fórumot jelentett. A Der Sturm egyik csoportos kiállításán Ladányi Imre is részt vett két vízfestménnyel és egy fametszettel. Ezekben az években Bécsben és Budapesten rendszeresen kiállította lino- és fametszeteit. 1929-ben New Yorkba emigrált, ahol új ból egziszten ciát kellett teremtenie az új világ akkor nem éppen biztató körülményei közt. Honosította diplomáját, és megkezdte orvosi praxisát, emellett változatlan intenzitással dolgozott metszetein festményein. „Sztrájk" című linómetszetével, amely az America Today című könyvben is megjelent, bekerült ,,Az év száz legjobb grafikája" kiállítássorozatba. A Contemporary Arts Gallery tagjaként számos pasztellképét, vízfestményét, fa- és linómetszetét mutatta be. Felívelő művészi pályáját a II. világháború