Bándi Gábor – Burger Alice – Fülep Ferenc – Kiss Attila: Baranya története az őskortól az Árpád-korig. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 15. Pécs, 1973.)

torzított volt. Fejét már csecsemőkorban erős kötésekkel megnyúlt, hosszúkás formájúra alakították. A koponyatorzítás e szokása Közép-Ázsiában már az i. u. I—

III. században megjelent, míg Közép- és Nyugat-Európában csak a hun korszakban tűnt fel. Feltehetően csak egyes társadalmi rétegek divatja volt, a torzított koponya az előkelő származás hangsúlyozója volt. A zsibót-domolospusztai sírban arany fülbevalópár, ékkövekkel kirakott aranyozott ezüst fibulapár, nagyméretű csat és ezüst karperecek kerültek elő. A pompás ékszerek díszítései a germán állatornamentikában gyökereznek; kivitelezésük magas szintje a Fekete-tenger északi partvidékén élt görög mesterek hagyományait, és tanítványaik, a germán ötvösök szakértelmét dicséri. A tárlóban elhelyezett harmadik leletcsoport az északi germánok közé tartozó langobard néphez köthető. Az Elba torkolatvidékéről délfelé sodródó nép, a VI. század elején még a Morva-medencében élt. A Kárpátmedencében - kelet-római támogatással - 526 után jelentek meg. Pannóniai honfoglalásukra az Észak-Dunántúlon élt svéb törzsek szétverése után kerülhetett sor, majd valamivel később, 546 után a Dél-Dunántúlt is elfoglalták. A langobardok a gótokkal együtt a társadalmi fejlődésben, a bomló nemzetségi társadalom szintjén állottak. Elődeikhez hasonlóan állandó háborúkat folytattak a Kárpát-medencei hegemónia elnyeréséért, főleg a bizánci birodalom határaira veszélyt jelentő gepida királysággal. E háborúk természetesen a dél-dunántúli területek elfoglalása után váltak különösen élessé. Bizánc számára ekkor már az is fontos volt, hogy a gepidák mellett a közvetlen szomszédos langobardok (korábbi szövetségeseik) erejét is lekösse. Az egymásra uszított két közel egyenlő erejű nép állandó csatározásainak végét csak az avarok 565-ös kelet-európai megjelenése jelentette. Az újonnan bevándorolt avarok - nyilván bizánci támogatással szövetséget kötöttek a langobardokkal. A szövetség értelmében az avarok támogatták a langobardokat a gepidákkal szemben. A támogatás fejében azonban, győzelem esetén a langobardokra súlyos kötelezettségek hárultak. Le kellett mondaniuk állatállományuk egyharmadáról és a hadizsákmány feléről is. A megállapodás szerint a gepidák Kelet-Kárpát-medencei szállásterülete pedig ugyancsak az avarokat illette meg. A gepidák végleges veresége után az avarok, - czidőben már Bizánc ellen hadakozva - a Kárpát-medence keleti területeire helyezték át szállásukat (568). Az etös és győztes szövetséges közvetlen szomszédsága újabb kényszerű szerződéshez vezetett. Ennek értelmében a langobardok, hogy Pannóniából való békés távozásukat biztosítsák, lemondtak területeikről az avarok javára. A szerződés megkötése után 568 húsvét vasárnapján a langobardok elvonultak Itáliába, új Longobárdiába, vagyis Lombardiába.