Bándi Gábor – Burger Alice – Fülep Ferenc – Kiss Attila: Baranya története az őskortól az Árpád-korig. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 15. Pécs, 1973.)

az arany és réz használata. A „túlvilági életbe" távozó nőt, réz, arany és kagylóékszcreivel együtt temették el, de a szerszámok közül is olyanokat helyeztek „kezeügyébe", melyekkel egész életében dolgozott. A férfiak sírjába elsősorban fegyvereket és vadász szerszámokat, néhány esetben különleges hatalmi jelvényeket tettek. A különös gonddal festett, karcolt díszekkel borított agyagedényekből (i. kép) minden sírba több is jutott. A terem közepén elhelyezett sír, melyet földdel együtt emeltünk ki a zengővárkonyi temetőből, a korszak temetkezési szokását mutatja, természetesen abban az eredeti helyzetben, ahogy a régész ásója elől napjainkban felszínre került. A leleteken túl, a sírokban megmaradt csontvázak is fontos adatokat szolgáltatnak. Tanúságuk szerint, - a szerszámok és ékszerek eredetét is igazolva, - a lengyeli nép a mediterrán emberfajtához tartozott, amely a Földközi-tenger vidékéről terjedt szét Európában. Különös jelentősége van a 4. tárló leleteinek is. A művészi szintű ember- és állatszobrocskák, legkorábbi bizonyítékai területünkön az ugyancsak déli eredetű primitív termékenységkultusz elterjedésének. Az i. e. III. évezred második felének történeti eseményeiről még alig rendelkezünk adatokkal a Dél-Dunántúlon. Az utóbbi években megindult kutatások alapján úgy tűnik, hogy a lengyeli nép lassú északra húzódását, újabb ÉNy-balkáni népvándorlás idézhette elő. A Baranyában csak néhány lelőhelyről ismert (Pécsbagota, Siklós) új népességet, szállásterületük központjáról BALATONI CSOPORT-nak nevezzük. A korszak jelképének is tekinthető az ún. ellentctt élű rézcsákány, mely ebben az időben a leginkább ismert szerszám vagy fegyver lehetett. 2: Rézkori agyagidol töredéke Zengővárkony