Katonas Imre: Mai magyar kerámia. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 14. Pécs, 1968)

dékok. Bár a házaspár egy pályán indult, eredményeikhez mégis külön utakon jutottak. Garányi József mint érmész-plasztikus kezdte pályafutását. Műveivel nemcsak hazai, hanem külföldi kiállításokon is sze­repelt, pl. az 1954 évi párizsi és az 1955. évi stockholmi érem­művészeti kiállításon. Az érmészetről teljesen áttért a kerá­miára. Elsősorban az edények formálása érdekli, de az archi­tekturális kerámia területén is otthonosan mozog. Alkotó mód­szerére Henry Moore gyakorolta a legnagyobb hatást. A dom­ború-homorú felületek váltakozásából alakított figurális kerá­miái és reliefjei monumentális hatásúak. Gazdag formavilága és a kerámia anyagszerűségének ismerete ma már nem emlé­keztet arra, hogy Garányi korábban porcelánnal foglalkozott. Felesége G. Staindl Katalin, ugyancsak mint porcelánter­vező kezdte el pályafutását. Ujabban a nagyméretű kerámia­plasztika érdekli, melyet férjéhez hasonló felfogásban, Henry Moore-szerűen alakít. A nagyméretű alkotások terelték figyel­mét a samottal kevert agyagra, ami számos művész, keramikus alapanyaga. A samottot különböző arányban keverik az anyag­gal, s így változatos viselkedésű alapanyagokat nyernek. G. Staindl Katalin kiállításunkon látható nagyméretű kerámia-re­liefje azt mutatja, hogy alkotója töretlenül halad a már évek óta megkezdett úton. Lényegében évek óta ugyanazok a prob­lémák foglalkoztatják: az ábrázolás plasztikai kérdései, a plasz­ticitás és az expresszivitás összefüggései. Várdeák Ildikó eredetileg szintén porcelántervezőnek ké­szült, így is nyert 1953-ban oklevelet, mint „finomkerámia-ter­vező és kivitelező iparművész". Gádoron és Borsoson kívül Lő­rincz István is tanította. Működése első idejében, kb. 1960-ig a pécsi, hollóházai, kőbányai, herendi és aquincumi porcelán­gyárak számára tervezett porcelánedényeket és dísztárgyakat. 1960-ban kerámiakészítésre tért át, mert — szerinte —• a por­celán, gyári előállítása következtében alkalmatlan művészi el­képzelések megvalósítására, másrészt az egyedi porcelántárgyak nehezen értékesíthetők. 1960-tól, mint önálló keramikus, szin­te minden hazai és külföldi kiállításon szerepelt. így 1959-ben Belgrádban, ugyancsak ebben az évben Koppenhágában, 1960­ban Prágában, 1961-ben Stockholmban, 1962-ben Londonban, 1967-ben Moszkvában. Művészi munkájában a formai és a felü­leti megmunkálás Összhangjára törekszik. Miután a fejlődő la­káskultúra igényeit igyekszik kielégíteni, fontos feladatának tekinti a használhatóság és a célszerűség követelményét, vala­mint azt, hogy tárgyai megfeleljenek a tömegek igényének, esz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom