Vezető a Janus pannonius Múzeum régészeti kiállításához. II. javított, bővített kiadás. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 11. Pécs, 1966)

Az »Ellend« c. térkép e község határából ábrázol egy kis részletet. Ezen az alig négyzetkilométernyi területen 2000 éven át nem volt szakadás az emberi élet folyamatosságában. A hajdani római telep körül avarkori és két Árpád-kori temetőt tárt fel Dombay János. Közelükben állott a török hódoltság alatt elpusztult középkori község, Bekefalva, ott települt a mai Eilend is. Egy Árpádkori sírban átlyukasztott római pénzek voltak a halott gyöngysorában, a koponyán avar fegyveröv »kis szijvege« feküdt, valószínűleg hajdíszként használta viselője. De ott voltak a sírban a XI. sz.-ra jellemző ékszerek és egyéb tárgyak is. VIII. terem. Népvándorlás kora: avarok. (568—800) — Árpád-kor Az avar hódítás a VI. sz. második harmadában elérte vidékünket is. Mint minden hódító, az avarok is rátelepedtek a bennszülött lakosságra, emellett különféle tömegeket, főképp bolgár és szláv nép töredékeket sodortak magukkal. Kereken két és fél évszázados uralmuk alatt örök veszedelme voltak a hatalmas Bizáncnak s a Nyugatnak, itt elsősorban a frankok államának. Végül a frankok semmisítették meg uralmukat. A megmaradtak utóbb alávetették magukat az államalapítás felé törekvő szláv uralomnak, amelyet viszont a magyar honfoglalás tört meg, kétségtelenül nagy avar tömegeket találván itt eredeti mivoltukban. A nemzedékek hosszú során át tartott avar uralom műveltségi hagyatékát csupán az Alföld és a Dunántúl sok száz temetőjének sírjaiból ismerjük. A harcos, lovas nomád törzsek nem építettek maguknak maradandó anyagból lakóházakat, sátrakban, faházakban laktak, amelyek nyom nélkül elpusztultak, (— ugyanígy a többi népvándorláskori nép lakóhelye is —), legfeljebb a még fennálló, vagy omladozó római kori lakóházak falai közé húzódtak, bizonyára inkább télvíz idején. Ennek nyomára akadtunk a nagyharsányi római'kori telep romjai között. Baranya feltűnően gazdag avarkori temetőkben. Okát főként abban kereshetjük, hogy a Duna—Dráva szöge — akár a római uralom idején — ellenséges támadásoknak könnyen kitett terület volt, amelynek fokozott védelméről kellett gondoskodni.