Bándi Gábor – Dankó Imre: Képek Mohács történetéből. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 8. Pécs, 1966)

IV. terem A legnagyobb hírre jutott mohácsi céhesipar a fazekasság volt. Emiétküket az egykori Korsós utca is őrzi, ahol a XIX. században csak fazekasok laktak. Jellegzetes termékük a mázatlan fekete korsó volt, de készítettek még színes, mázas korsókat, tálakat, tányérokat és fazekakat is. Fazekasipar 1780-ban hét fazekas és negyven korsós, 1891-ben 123 agyagiparos dolgozott a városban. Áruikat részben helyben, részben pedig Baranya, Bácska, Tolna, Somogy és Pest megyék területén vásárokon értékesítették. Termékeik, különösen az igen kedvelt »török korsóké, szerb kereskedők révén az egész Balkánon alterjedtek. (XXIV. tábla.) A fazekasipair kezdeti szakaszában főleg a használati szempontok figyelembevételével a háztartásban szükséges kerámiát készítettek. (Lábas, ételhordó, sótartó, vizeskorsó, stb.) Piacra elsősorban a már említett török korsó és a böndis (vízhordó edény) készült. Ezek, a főleg távolabbi kereskedelemre gyártott edények a már később híressé vált kormos technikával készültek (»fekete keramia«). A mohácsi fekete kerámiát szürke agyagból, korongon formázták. Égetésekor a kemencében ráfojtották az edényekre a füstöt, majd átdörgölték azokat. (XXVI. tábla.) A hajdani híres mohácsi fazekasságot ma már csak két élő mester képviseli, Horváth János, a Népművészet Mestere és Kovacsics János. (XXVII. tábla.) A régi céhes ipar nyomdokain haladva a jellegzetes és hagyományos mohácsi formákat és díszítményeket éltetik tovább alkotásaikban. Mohács, e kedves, egyéni hangulatú, gazdag történelmi és néprajzi múltú Duna parti városunk ma már a fejlődés új távlataiban él. Iparosodik, új lakótelepei szétfeszítik a régi város kereteit. Megújul a város, de történelmi múltját, hagyományait ápolja és megőrzi a jövő nemzedékeknek is.