Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)

E teremben mutatjuk be a megye leggyakoribb településformáit: a régi, rendszertelen beépítésű halmaz és az újabb utcás falvakat, a két beltelkű (vagy: szálláskertes) településeket és a községek egyrészénél jelentkező pince-falut. A körfalu hazánkban ritka, legjellemzőbb változata Baranyában Kemse. Villánykövesdi pincesor Az egyes településformák általában nem köthetők etnikumhoz, csupán annyit állapíthatunk meg, hogy a megosztott (szálláskeretes) település csak magyaroknál fordul elő, a pince-„falu" leggyakrabban és leghatározottabb formában német községek mellett jelentkezik. A XVIII. század végén, a XIX. század első felében kezdődik, részben hatósági intézkedések eredményeként, a kertes és halmaztelepülések utcássá rendeződése. (Ebben a folyamatban jelentős szerepe lehetett a? idekerült németségnek, akiknek többsége már régi hazájában is utcás falvakban lakott.) Szintén a XIX. század első felében, a vízrendezések után fellendülő földműveléssel indult meg helyenként (Mohács, Dunaszekcső) a tanyásodás. Részletesebben csak a szálláskeretekről kell beszélnünk. E településforma általában halmazfaluk mellett fordul elő és a régi paraszti állattartás rendszerével kapcsolatos; a földművelés jelentőségének a gabonakonjunktúrában is megnyilvánuló fellendülésével pusztulásnak indult már a XIX. század közepén. A régi térképek mellett az öregek emlékezete és néhány máig megmaradt, helyenként ma is használt szállás tanúskodik hajdani elterjedtségükről. Eddigi ismereteink szerint szálláskertek a következő falvakhoz kapcsolódtak: Cserkút, Kővágótöttős,