Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)
kac asztal és sarokpad áll. Színezésük etnikus hagyomány, díszítésük pedig egy-egy asztalos ízlésének függvénye. A falon levő, üvegre festett szentképek a régi sokac szoba elmaradhatatlan tartozékai. A hagyományos lakásberendezés felbomlása nem egyszerre következett be minden népcsoportnál. Egyik-másik hegyháti faluban például már a századforduló táján sem használtak festett bútort, máshol pedig még a legutóbbi évtizedekben is ragaszkodtak hozzá. A fiatalabb nemzedék már inkább az olcsó és praktikus gyári bútort kedvelte, a régi, használatukban megkopott asztalok, ágyak, padok, ládák és székek pedig a kamrába, a padlásra, vagy a szőlőbeli pincébe kerültek. A paraszti háztartásban régebben sokkal nagyobb jelentőségük volt a cserépedényeknek, mint ma. Nemcsak a főzőedények, tányérok, tálak, tepsik készültek égetett agyagból, hanem a nagyobb, élelmet vagy italt tároló edények is. Az ezirányú igényeket Baranyában több fazekasközpont elégítette ki. Jellemző az egykori nagy kerámia-iparra, hogy 1845-ben csupán egyetlen faluban, Mecseknádasdon, 50 fazekas élt meg munkájából. A századfordulóra megcsappant a számuk, de még akkor is a legtöbb embert foglalkoztató kisiparosok közé tartozott. A követ-