Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)

után építettek, a régi mohácsi parasztház emlékét őrzi. A Duna menti magyarság jellegzetes lakása a deszkaoromzatú nádas ház. A németek már a múlt században is szilárd anyagból épített, igényesebb berendezésű házban laktak. Jellemzője e házaknak a sima, dísztelen homlokzat, egyes falvakban pedig (mint Somberekén is) a faragott és festett faoszlopokkal díszített gang. A Hegyháton, talán német hatásra, ugyanakkor módosabb házakat találunk. Az itteni magyarság korán, már a XIX. század 60-70-es éveiben, átalakította a szoba-konyhából álló füstös házat. A sokféle tornáccal ékesített, cseréppel fedett hajlékok szinte falvankint más-más Ízlésre vallanak. A megye legjellegzetesebb paraszti épülete a talpas ház (harmadik tabló). A múlt században még Nyugat- és Dél-Dunántúl kizárólagos építkezési módja volt. Baranyában az Ormánságban és Szigetvár környékén, vagyis a megye déli és nyugati részén néhány ma is látható. Az építőanyagot az erdő adta. A tégla alaprajzú ház a sarkokon összerótt vastag tölgy- vagy szilfa gerendákon, a talpakon nyugodott. A sarkokon négyszögletes oszlopok (szöglábak.) kötötték össze a felső koszorúgerendákkal. A falat a talp és a koszorúja közé ékelt, befont vagy sárgombócokkal berakott farudak alkották, amelyet kívül-belül betapasztottak. A bárdolt gerendákból összerótt és a mestörgerendával alátámasztott tetőt zsúppal fedték. Nagy ácstechnikai és faragási készség mutatkozik meg a homlokzatok és a tornácok kiképzésében. A ház előtt végighúzódó pitart faragott faoszlopok támasztják alá, a vésett, csipkézett és toldott deszkákból, lécekből összerótt homlokzat kontyos zsuptető alól néz az utcára. A talpas házakat a falusi ezermesterek vagy maguk a gazdák ácsolták és cifrázták. Híresek voltak valamikor a sellyei faragóemberek. Az emlékezetben még él a talpas házak költöztetésének a régi módja is. Az álló és lassan mozgó vizekkel szabdalt tájon gyakoriak voltak az árvizek, tartósabb vizöntések, néha az egész falu kénytelen volt odább települni. A házak talpai alá fagörgőket helyeztek és ökrökkel húzatták el. A talpas házak vidékén az udvar egyéb épületeit is ugyanilyen szerkezettel építették. A kamra, az istállóval egybeépített pajta, a góré vagy az udvarba kitelepített kemence ugyancsak gerendatalpakon áll. A falutól gyakran távol levő szőlőbeli pincék is e régi ácstechnika emlékei. A talpas- házak száma már a századfordulóra erősen megcsappant. Előbb a kidőlt rekesztéses falat pótolták téglával vagy vályoggal és a zsúpot cserélték ki cseréppel, később a régi gerendázatot is kikezdte az