Dercsényi Dezső: A pécsi kőtár. ( A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 1. Pécs, 1962)

színdarab szereplői, a napkeleti bölcsek, a három királyok előbb a Mária oltáron vették át misztikus ajándékaikat, majd elvonultak Heródes csoportjához, hogy a gyermek születéséről tudakozódjanak. Onnan újra a Mária oltárhoz vonultak, melynek képe vagy szobra Madonnát ölében a gyermekkel ábrázolta. Ugyancsak e játék hatását ismertük fel a csillagot néző pásztorok jellegzetes lábszár-kötésében, oldalukon és az egyik napkeleti bölcs oldalán lógó zarándoktarisznyában stb. A domborművek tartalmát tehát — bár az egész keresztény világ által ismert könyvekből vették — a helyi adottságokhoz igazították, a helyi igények szerint válogatták. Eléggé tisztán látunk abban is, hol fakadhatott e domborműveknek művészi forrása. A XI—XII. sz. fordulója az európai szobrászat nagy felújulásának kezdeti korszaka. A középkor kezdetén lassan elhagyták a görög szobrászat legszebb ajándékát, az emberi test ábrázolását. Mintha teljesen elfelejtkeztek volna arról, hogy időszámításunk előtt öt százada már önálló kerek szobrokban fogalmazták meg az ember ábrázolását, kidolgozták arányait, ismerték és visszaadták szépségét. A középkori fejlődés nyomán ezer esztendő múlva csak geometrikus inda, száraz domborműves szalagfonat maradt az egyház valóságtól elforduló idealista világnézetének hatására. Az ezredik év századának végén Európában több helyen is — alighanem a fejlődő polgárság igényére — újra feltűnik az emberi alak és a természet szobrászi ábrázolása. Először csak épülethez kötött domborműveken, majd néhány század múlva már szabad, kerek szobor formájában. Délfranciaországban Toulouseban (1096), Itáliában (Bari 1098, Modena 1115—20) szinte egyidőben, varázsütésre, igen magas művészi szinten támad fel a szobrászat, melyet csakhamar tanító eszközként felhasznál az egyház is. A pécsi altemplomi lejáratokra mindkét főirány hatott. De mi úgy gondoljuk, hogy a délfrancia Moissac-i kolostor kerengőjét díszítő szobrászműhely hatott a legerősebben a pécsi mesterekre. Moissac-ban egy toulousei eredetű szobrászműhely dolgozott, akik az ottani S. Sernin templom díszítésében használták elsőnek a monumentális szobrászatot és alakították ki a délfrancia domborművek stílusát. A pásztorok keresztbetett lábállása, az alakokat teljesen elfedő díszes ruha kemény anyagként való kezelése és a keresztdísz erre mutat. Tagadhatatlan az is, hogy a Sámson jelenetek ruhakezelése, mozgás ábrázolása, mesélő kedve viszont a modenai Dómot díszítő Vilmos mester szobrásziskolájának hatására mutat. E kettős befolyás alapján meg szokták különböztetni a Jézus gyermeksége mesterét, aki a franciásabb irányt követi (és az Újszövetség jelenetei mellett a paradicsomi képeket és két szép angyalfigurát faragta) a Sámson mestertől, aki az emiliai, modenai szobrászattal áll közvetlenebb összeköttetésben (és a Sámson sorozaton kívül a teremtés jeleneteit faragta). E két irány természetesen nem válik szét mereven, mint