Dercsényi Dezső: A pécsi kőtár. ( A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 1. Pécs, 1962)

Korábban úgy véltük, hogy a népoltár volt az a kristalizációs pont, melyhez a többi részlet ízült. A stíluskritikai megfigyelések ma azt valószínűsítik, előbb készültek az altemplomi lejáratok, a XII. sz. tízes-húszas éveiben, utána a népoltár 1140 körül és legvégül, a századforduló táján, a szentélyrekesztő. Az is bizonyos, hogy a legalább két, de inkább három műhely dolgozott egymás után. Ezt valahogy úgy kell elképzelnünk, hogy helyi kőfaragó mesterek mellett egy-egy vándorló kőfaragó-szobrász csoport is résztvett egy-egy rész elkészítésében. Ez volt a szokásos románkori munkaszervezet, mely még nem ismerte sem a gótika építőpáholyát, sem céhjeit. Az állandó helyi munkaerők, valamint külföldi, vagy ott tanult mesterek együttműködésével lehet magyarázni a faragványokat összefűző és szétválasztó stílustörekvéseket is. Az altemplomi lejárók célja, rendeltetése világos, de azt mondhatjuk, az egész európai anyagban egyedülálló, hogy ezt a szűk — alig 2,20 cm széles — rosszul világított, magas teret ilyen gazdag domborműves dísszel látták el. A román stílus korában a domborműves szobrászati dísz helye elsősorban a főhomlokzat, a kapuk és környéke. Itt szolgálhatta e művészet legjobban tanító célját, annak is, aki a templomba lépett, vagy csak elhaladt előtte. A pécsi altemplomi lejáratok díszítését — ha nem akarunk visszatérni a barlangfestészet mágikus törekvéseihez, — csak azzal magyarázhatjuk, hogy az altemplomnak itt Pécsett különleges jelentősége volt. Csak arra gondolhatunk, hogy talán még az ókeresztény időkben az itt eltemetett szent vagy mártír sírja és azzal összefüggő tisztelete miatt volt olyan jelentős az altemplom, hogy lejáratát ily mértékben díszítették. Az az újabb gondolat, hogy Pécs középkori latin neve is az itt eltemetett öt kőfaragó mártír emlékét őrző ókeresztény bazilikától származik, bizonyos lehetőséggel bíztat, mert különben a történeti adatok teljesen homályban hagyják az altemplom különleges rendeltetését. Nem valószínű ugyanis, hogy az állítólag Pécsett eltemetett Péter király olyan tisztelt személye lett volna akár a magyarságnak, akár az egyháznak, hogy ez indokolná az altemplomi lejáratok díszítését. Az altemplomi lejárókat a török rombolásai a barokk átépítések súlyosan megrongálták. Nesselrod pécsi püspök a törököktől megrongált templombelsőt úgy építette ki, hogy a szelő altemplomi lejáratok helyett hatalmas lépcsőt emelt a szentély megközelítésére, a népoltár helyén pedig lejáratot létesített az altemplomba. Ezzel teljesen megváltoztatta az eredeti közlekedést, befalaztatta jórészt a domborműveket, nagyrészt lebontotta a népoltárt. Szerencse, hogy a múlt század végi helyreállítás során fényképek készültek a roncsokról, Schmidt felmérése, leírása pedig lehetővé tette csaknem valamennyi ránkmaradt dombormű elhelyezését. A kőtár bejárattal szemben levő, keleti falának két végén állítottuk össze a lejáratok domborműves tábláit. Természetesen csak téglasorokkal érzékel-