Dercsényi Dezső: A pécsi kőtár. ( A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 1. Pécs, 1962)

gótikában oldják meg teljesen. Ekkor készülnek az architektúrától független szobrok, de még rendszerint építészeti környezetben. A szabadtéren álló, körüljárható kerek szobor a reneszánsz ajándéka. (Itt kell megjegyezni, hogy a pécsi kőanyagból néhány kiemelkedő darab, így a szóbanforgó lantot tartó aggastyán is a Szépművészeti Múzeumba került. Nem akartuk sem a Szépművészeti Múzeum magyar gyűjteményét megcsonkítani, sem a pécsi kőtárból kihagyni ezeket a szép darabokat, így ezt, egy díszes ruházatú angyalt, valamint a Jákob feliratú sírkövet műkő másolatban állítottuk ki.) A szintén másolatban bemutatott Jákob sírkő teljesen kiesik az eddig tárgyalt anyagból, lehet hogy kora is a XI. századra megy vissza. 1773-ban a pécsi várban találták, talán a székesegyházban állt. A téglányalakú márványlap szélén felirat fut, mely Jákob áldását tartalmazza. Középen mélyített mezőből ókeresztény oránsra emlékeztető alak vésett domborműve emelkedik ki. A technika is szokatlan Pécsett, bár francia gyakorlat, így a műhely keretébe jól ^beleillik. Lehetséges az is, hogy a vésett vonalakból álló dombormű és a keret közötti teret márványinkrusztáció díszítette. Erre vall, hogy a kihullott rész háttere mélyebben fekszik, alapja durva megdolgozású, tehát valamilyen nemesebb anyaggal elfedték. A kőtár keleti falán számos ornamentális jellegű dombormű került elhelyezésre. Ezek faldíszként szolgálhattak és a pécsi díszítőszobrászat leggazdagabb részét képviselik. (Hasonló darabokat találunk a kőtár északi falán is.) Végükön palmettalcvélben kivirágzó, szalagfonattal, indával átszőtt kőlapokat a déli lejáró külső falára helyeztük el. Ugyanitt, de a magasban kaptak helyet azok a konzolok, melyek az apszis főpárkányát, díszítették. Alkalmazásuk szintén olasz szokás, eredeti magas elhelyezésük indokolja sommás, nagyvonalú formálásukat. Egyik töredékes darab, mely bajuszos magyar fejet ábrázol, megdöbbentő valószerűségével inkább a XIII. századba kívánkozik. A déli falon — részben összeállítva — ornamentális töredékekkel kezdődik a kőanyag bemutatása. így egymás mellé rakva a töredékeket, átfogó képet kapunk, hogy néhány motívum csoportosításából, kapcsolásából milyen gazdagon díszített falszőnyeg alakult ki. Érdemes megfigyelni a pécsi díszítőkincs anyagát. Alapja a szalagfonat, ez az ősrégi díszítőminta, amely az antik és az ókeresztény művészetből átment a népvándorláskori művészetbe, hogy ott a VII. századtól páratlan népszerűségre tegyen szert. A szalagfonat térben és időben behálózta egész Európát, dívott az egész középkoron keresztül. E motívum Pécsre Paviából került, ahol utoljára, a legkésőbben virágzott ki a népvándorláskori népek művészeti hagyatéka. Pécsett azonban már nemcsak a teljesen geometrikusán megfogalmazott kettős és hármas szalagból font díszítés jelentkezik, hanem annak a természethez közelebb álló változata is, az inda. Az egyetlen izmos tagba összevont szalaginda már közelebb áll a valósághoz, hiszen a természetben is