Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK - Nagy Gábor: Az eltűnt legénység – Muhin Gárda-százados és legénységének utolsó bevetése
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 440 rüléseibe. A név azonossága, a dátum, a halál oka és a szemtanúk beszámolója, miszerint a túlélő pilóta százados volt, és értesülésük szerint 3-4 nap múlva Pécsen egy kórházban belehalt sérüléseibe, minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy egy ugyanazon személyről van szó. Így tehát megállapítható, hogy a gép parancsnoka Muhin gárda-százados volt az, aki túlélte az esetet. Konklúzió A dokumentumok, a tények, és a szemtanúk beszámolói alapján egyértelműen felvázolható, a gép és legénységének sorsa. 1944. június 10-én éjjel Muhin gárda-százados pilóta és legénysége, többedmagukkal útnak indultak a farkán piros „58”-as számot viselő, 41-13032 szériaszámú B-25C gépükkel Jugoszlávia felé, hogy szállítmányukat eljuttassák az ott harcoló partizánoknak. Még céljuk felé tartottak, amikor 23 óra 22 perckor Harkánytól északkeletre 3000 méteres magasságon Oberleutnant (hadnagy) Hans Krause, német éjszakai vadászpilóta fedélzeti radarjával bemérte gépüket, majd megtámadta. A lövések nyomán a B-25-ös kigyulladt, és zuhanni kezdett. A legénység megkezdte a lángoló pokollá vált fedélzet elhagyását, de a tűz olyan heves volt, hogy négyük ejtőernyője és ruházata vagy a kiugráskor, vagy még előtte tüzet fogott, és fáklyaként zuhantak a mélybe. Testük a felismerhetetlenségig összeégett. Egyedül a pilótának, Muhin gárda-századosnak sikerült viszonylag „épségben” kijutni a gépből, valószínűleg ő ugrott ki elsőként. A súlyos égési sérüléseket szenvedett pilóta a gép becsapódási helyétől kb. 1 kilométerre északkeletre ért földet és a fájdalomtól mozdulni sem tudott. Mire a csendőrök másnap reggel rátaláltak, a közeli Máriagyűdről néhány lakos már lelopta róla az ejtőernyőt. Egyes visszaemlékezések egyértelműen túlzóak, amikor azt állítják, hogy a pilóta bujkált az erdőben, és el kellett fogni, vagy, hogy kissé megháborodott a történtektől. Az igen súlyos, nagyfokú égési sérülései következtében minden bizonnyal sokkos állapotban volt, és sem mozogni, sem beszélni nem tudott. A sérültet egy sátorlapra fektették, és kihozták a harkányi útra, ahol Szabadi Sándor szemtanú látta őt, és felismerte vállapján a századosi rangjelzést. Muhint ezután beszállították Harkányba, ahol a helyi orvos, dr. Saortai Árpád próbálta elsősegélyben részesíteni, de a súlyos égési sérülések miatt ez valószínű nem sokat segített. Innen Pécsre, a Magyar Királyi pécsi 4. sz. helyőrségi honvéd kórházba szállították, ahol 1944. június 16-án éjjel 1 órakor belehalt sérüléseibe. A repülőgép miután tüzet fogott, azonnal zuhanni kezdett. A hevesen tomboló tűz és a zuhanás okozta túlgyorsulás miatt valószínűleg még a levegőben szétesett, több darabban, nagy területen szétszóródva ért földet, ahol egyes darabjai még másnap reggel is égtek. A pusztítás óriási lehetett, hisz a Weiss Manf-
